Márki-Zay Péter lelkes szavakkal esküdött hűséget Gyurcsány Ferencnek és védte meg Soros Györgyöt a baloldali pártok október 23-i - hatalmas bukással végződött - nagygyűlésén. Ahogy azt megírtuk, azt hazudta - nincs rá enyhébb kifejezés -, hogy Soros miatt egyetlen bevándorló sem érkezett. 

Márki-Zay beszédében hevesen védte a milliárdos tőkespekuláns Soros Györgyöt, tagadva azt, hogy a bevallottan migránspárti üzletember támogatja a migránsok betelepítését.

Fotó: Koncz Márton - Origo

Márki-Zay a következőket mondta:

Hazugságkampányok fognak elkövetkezni, hogy migránsbetelepítéssel, áremeléssel és Gyurcsánnyal fognak vádolni bennünket azok, akik 12 év alatt nem tudtak semmit rábizonyítani Gyurcsány Ferencre (...) miközben Soros Györgyről még egyetlenegy migráns betelepítését sem tudták bebizonyítani.

Pedig Soros 2016-ban a következőket mondta:

Befektetünk startupokba, már meglévő cégekbe, társadalmi hatású kezdeményezésekbe és olyan vállalkozásokba, amelyeket migránsok és menekültek indítottak. Ezek a befektetések sikeresek kell legyenek. Elsődleges célunk azonban az, hogy olyan termékeket és szolgáltatásokat hozzunk létre, amelyek valóban előnyösek a migránsok és a befogadó közösségek számára.

A Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) minden évben hatalmas összegekkel támogatják a migránspárti szervezeteket.

Forrás: Imaginechina via AFP/dycj - Imaginechina/Dycj

Soros évek óta próbálkozik az örökkötvény nevű ötletével is.

A KÖTVÉNYTERV RÉSZEKÉNT LAKÁSHOZ, SZAVAZATI JOGHOZ ÉS KÜLÖNFÉLE SZOCIÁLIS SEGÉLYHEZ JUTNÁNAK MINDENFÉLE MUNKA NÉLKÜL AZ ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓK.

Soros elképzelése szerint Európa bajaira megoldást jelentene egy soha le nem járó, örökre szóló hitel, amelynek a kamatait az idők végezetéig kellene fizetni. Ez a gyakorlatban úgy nézne ki, hogy az Európai Unió egy bizonyos összegért kötvényt bocsátana ki, aminek nem kellene fizetni a tőketartozását, de a kamatát örökre fizetni kellene a hitelező cégnek. 

AZ ÍGY BEFOLYÓ ÖSSZEGEKBŐL PEDIG A MIGRÁNSOKAT FINANSZÍROZNÁK.

Az örökkötvények révén gyakorlatilag megnyílna az út a korlátlan illegális migráció előtt. Egyrészt Brüsszel képes lenne szankcionálni azon tagállamokat, amelyek ellenzik a migrációt, másrészt mindegyik ország belügyeibe bele tudna szólni Brüsszel.

Vagyis: Soros György mindent megtesz a migránsok betelepítése érdekében, Márki-Zay Péter azonban ezt - a milliárdos spekulánst védve - letagadja.