Újabb oltási igazolásokkal üzletelő orvost vettek őrizetbe - videó

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével 2022. március 3-án hajnalban Jánoshalmán fogták el azt az orvost és asszisztensét, akiket
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével 2022. március 3-án hajnalban Jánoshalmán fogták el azt az orvost és asszisztensét, akiket védettségi igazolással való visszaéléssel, valamint vesztegetés elfogadásával gyanúsítanak.
Vágólapra másolva!
Védettségi igazolással való visszaéléssel, valamint vesztegetés elfogadásával gyanúsítanak egy orvost az asszisztensével együtt. A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a „Mecsek" Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével március 3-án hajnalban fogták el őket Jánoshalmán.
Vágólapra másolva!

A nyomozás adatai szerint a doktornő, valamint asszisztense

az elmúlt egy évben közel 2700 oltást rögzített az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér adatbázisába.

Számos esetben pénzért cserébe olyan embereket is védettségi igazolványhoz juttattak,

akik valójában nem kaptak koronavírus elleni védőoltást.

A háziorvos személyesen fogadta a jelentkezőket a rendelőjében, az asszisztense pedig beoltottként rögzítette őket az egészségügyi adatbázisban,

így jogosulttá váltak a védettségi igazolványra.

Mindkét nő lakását és a rendelőt is átkutatták a nyomozók, amely során

több mint 3 millió forintot, 1000 eurót, regisztrációs nyilatkozatokat, oltási igazolásokat, oltóanyag-ampullákat, telefonokat és laptopokat, valamint két gépkocsit foglaltak le.

Miután egy szervezett akcióban elfogták őket, mindkettejüket bevitték a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki védettségi igazolással való visszaélés és vesztegetés elfogadása miatt. Az orvost őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

Rajtuk kívül még 10 pácienst hallgattak ki gyanúsítottként.

Ők voltak azok, akik pénzért, oltás nélkül jutottak védettségi igazoláshoz.