Továbbra is letartóztatásban marad az anyósát megölő tatabányai férfi

ököl illusztráció
ököl illusztráció
Vágólapra másolva!
Tovább marad a rácsok mögött az a férfi, aki tavaly nyáron végzett a saját anyósával Tatabányán, ami miatt emberöléssel vádolják. 
Vágólapra másolva!

A megalapozott gyanú szerint a férfi tavaly nyáron, június 25-én 13 óra körül Tatabányán, egy családi házban összeveszett az anyósával,

majd a vita hevében lelökte a lépcsőről.

Az idős asszony nem mozdult, magatehetetlenül feküdt a földön. A vádirat szerint ettől a látványtól a veje rendkívüli haragra gerjedt.

Kétszer-háromszor belerúgott a felsőtestébe, majd rátérdelt a hátára, a felső testét erősen hátrafeszítette, végül a fejét legalább kétszer nagyon erősen beleverte a járólapba.

Anyósa belehalt a támadásba a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség Origónak küldött közleménye szerint.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt indítottak nyomozást a férfi ellen.

Az ügyészség indítványára augusztus 26-án a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája egy hónap elrendelte a letartóztatását. A főügyészség indítványozta letartóztatása meghosszabbítását tekintettel arra, hogy vele szemben továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. A nyomozási bíró az ügyészi indítványnak helyt adott, így még három hónapig biztosan nem szabadulhat a rácsok mögül.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!