Leszorítottak az útról egy lassan haladó autóst

út, közlekedés, szabálysértés, kamera, autópálya, előzés, ráhúz, követési, távolság
Vágólapra másolva!
Közúti veszélyeztetés miatt kell felelnie annak a férfinak, aki tavaly tavasszal az M7-esen, Siófok közzelében több közlekedőt is veszélybe sodort azért, hogy bosszút álljon egy másik autóson.
Vágólapra másolva!

A vádiratbn az áll, hogy az ötvenes éveiben járó férfi egy kisteherautót vezetett tavaly májusban az M7-es autópályán Budapest felé. Nagy volt a forgalom. Siófok közelében utolért egy kocsit, amely a tömött belső forgalmi sávban haladt. A férfi

kényszerítéssel akarta elérni, hogy az autó váltson sávot, amihez fél méter körüli távolságot tartva követni kezdte. Amikor a sofőr fényképfelvételeket készített róla, a férfi maga hajtott át a külső sávba.

Mivel továbbra is zavarta, hogy a másik autós a belső sávban haladt,

jobb oldalról megelőzte, majd bosszúból úgy tért vissza a belsőbe, hogy nem tartott biztonságos távolságot tőle, amiatt az autósnak le kellett fékeznie, és meg kellett állnia.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A férfi

szándékosan megszegte a szabályt, amivel veszélyeztette a másik autóban ülők életét és testi épségét.

Az ügyészek felfüggesztett börtönbüntetést, pénzbüntetést és vezetéstől eltiltást javasoltak számára.