A vizsgákat május 2. és június 24. között a középiskolák és a kormányhivatalok szervezik, lebonyolításukban 3 185 érettségi vizsgabizottság működik közre.
Az írásbeli vizsgákat május 2. és 23. között rendezik meg.
Elsőként a magyar nyelv és irodalom vizsgára kerül sor, kedden matematikából, szerdán pedig történelemből adhatnak számot tudásukról a diákok.
Ezek után következnek majd az idegen nyelvi vizsgák, május 5-én először angol, majd május 6-án német nyelvből.
Az emelt szintű szóbeli vizsgák június 1. és 9., a középszintű szóbelik június 13. és 24. között lesznek.
A vizsgák jogszabályban rögzített időpontjai elérhetők az Oktatási Hivatal honlapján.
A vizsgaidőszakban összesen közel 73 000 végzős középiskolás érettségizik,
rendes érettségi vizsgából lesz a legtöbb: a végzős tanulók 342 926 ilyen vizsgát (az összes megmérettetés 86 százaléka) tesz majd.
Az OH honlapján olvashatók a vizsgaszervezés során alkalmazandó egészségvédelmi intézkedések is:
minden vizsgahelyszínen megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt kell biztosítani, a védőmaszk viselése pedig javasolt, de nem kötelező.
Az intézményekbe az iskolák helyi szabályai szerint léphetnek be a vizsgázók.