Az RTL Klub VV Zsoltija Márki-Zay Péter tanácsadója volt

VV zsolti
Vágólapra másolva!
Siránkozó interjút adott az RTL Klub volt valóságshow-szereplője, VV Zsolti a személyes hazugságaival többször lebukó Szauer Péter baloldali propagandalapjának, a hvg.hu-nak. Az interjúból kiderül, hogy - bár ezt a kampányban eltitkolta - Márki-Zay Péter tanácsadója volt. Azt mondja, ingyen dolgozott, több millió forintot bukott, és még csak fel sem hívják a bukás óta. Persze - tanácsadóként - a vereségért ő sem érez személyes felelősséget, mert szerinte neki a legjobb, legtöbb embert elérő anyagokhoz volt köze. 
Vágólapra másolva!

Hatalmas bukáson van túl az ellenzék, és ideje önreflexiót gyakorolni – mondta az interjúban az RTL klubos VV Zsolti. A youtuber a kampány idején a háttérben tanácsokat adott mások mellett Márki-Zay Péternek is. Kijelentette: most érte el azt a lélektani határt, amin túl nem szeretné tovább népszerűsíteni „az ellenzék ezen formáját”. Valamint nem fog felszólalni ellenzéki rendezvényen, nem fog kampányolni vagy segíteni a kommunikációban egyik ellenzéki pártnak sem – szögezte le. Igaz, azt eddig sem hirdette, hogy tanácsokat adott...

Most kiderült, hogy "a központi kommunikáció közösségi médiás vonalán igyekeztem tanácsot adni. Felajánlottam a pártoknak, hogy segítek nekik a videók készítésében, eszközök biztosításában. Voltak is, akik éltek ezekkel (...) Nem szeretnék konkrétumokat mondani, de a social media területén, amihez értek, igyekeztem segíteni".

VV Zsolti egy baloldali tüntetésen a budapesti Andrássy úton Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Az ellenzék nyilván látta, hogy elég jók a számaim, így ők arra használtak engem és a platformomat, hogy eljussanak a szavazókhoz,

én pedig ezt engedtem annak a reményében, hogy egyszer átveszik a kormányzást, és emiatt majd lehet itthon családom, férjem.

Használtuk egymást, reménykedve valamiben” – mondta. Beszélt arról is, hogy a baloldalnak ingyen segített.

– panaszolta a HVG-nek.

Ez a mostani azonban a negyedik kétharmad, és én ebbe most egy kicsit belehaltam – mondta,

azt állítva, hogy több millió forintot bukott.

Nem fog mindent kockára tenni azért, „hogy négy év múlva kapjunk megint egy kétharmadot” - mondta.

VV Zsolti Forrás: RTL II

VV Zsolti arról is panaszkodik, hogy a választás után senki nem hívta fel a baloldali összefogás soraiból, így Márki-Zay Péter sem.

Vicces eleme az interjúnak, amikor a baloldali propagandalap újságírója azon siránkozik, hogy az ellenzék "elmulasztotta kiépíteni" a saját pártmédiáját, egy ellenzéki médiahálózatot. Kifejezetten nevetséges és szánalmas hazugság ez: elég csak a hvg.hu mellett olyan szemérmetlen baloldali propagandamédiumokra utalni, mint a Telex, a 24.hu, Soros blogja, a 444, meg persze utalhatunk az RTL Klubra is. És akkor még nem beszéltünk a kifejezetten pártokhoz köthető tulajdonban lévő lapokról, mint az Azonnali, vagy az Ezalényeg, utóbbin keresztül százmilliókat költöttek Bajnaiék illegálisan propagandacikkek reklámozására, no meg persze a napilapokról, propaganda hetilapokról sem feledkezhetünk meg. Elég gondolni a Népszavára, a Jelenre, a hvg-re, a 168 Órára, a Magyar Narancs nevű Soros-hetilapra vagy Farkasházy Tivadar "vicclapjára", a Hócipőre.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!