Iskolásokra támadtak késsel egy budapesti villamoson - videó

egy munkába tartó rendőr védett meg gyerekeket egy budapesti villamoson 2022. április 29-én reggel
Vágólapra másolva!
Iskolásokat szidott és egy kést is előkapott egy budapesti villamoson az a férfi, akit egy munkába tartó kőbányai rendőr fogott el. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt felelhet az egyébként körözött bűnöző.
Vágólapra másolva!

Még be se ért a munkába a körzeti megbízott, már szolgálatba kellett magát helyeznie április 29-én reggel 7 órakor. A kőbányai rendőr a munkahelyére tartott a 3-as villamossal és már a X. kerületben jártak, amikor felfigyelt egy hangoskodó utasra. A férfi először csak szidott egy iskolás csoportot, majd elővett egy kést a zsebéből.

Balaton Krisztián rendőr zászlós kicsavarta a kést a férfi kezéből.

Mivel a villamos épp a kerületi kapitányság közelében lévő megállónál járt, testi kényszert alkalmazva leszállította a férfit és bevitte a kapitányságra. A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 36 éves O. Andrást

felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki,

majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

egy munkába tartó rendőr védett meg gyerekeket egy budapesti villamoson 2022. április 29-én reggel Forrás: Police.hu

Kiderült, hogy a támadó részeg volt, a kispesti rendőrkapitányság pedig körözte egy másik bűncselekmény miatt. A villamoson utazó iskolás gyerekek nem sérültek meg.