Ugyan V. Jánost már elítélték, az ügynek még mindig nincs vége, hiszen az autópálya illetékesei elleni büntetőügy még mindig folyamatban van. Ha az is lezárul, akkor tudnak majd az elhunytak hozzátartozói, illetve a sérültek kártérítést követelni.
A folyamat végén azt is megállapítják, hogy a tragédiáért milyen arányban felelős V. János, illetve az autópálya – magyarázta a Borsnak az egyik áldozat nagybátyja, aki hozzátette: a bíróság személyre szabottan fogja megállapítani a kártérítés mértékét.
Ugyanazon elhunyt után természetesen többen is kapnak pénzt.
Teljesen máshogy kezelik azt, aki a gyermekét, az unokáját, a testvérét, vagy éppen a szülőjét vagy házastársát veszítette el, mint ahogy azt is figyelembe veszik, hogy valakinek az egyetlen gyermeke hunyt el, vagy például több gyermekének egyike.
Ha az érintettek a buszvezetővel szemben is érvényesíteni kívánják majd a kártérítési igényüket, akkor itthon kell polgári peres eljárást indítaniuk.
Massimiliano Scaringella, olaszországi ügyvéd a lapnak azt mondta, hogy
az olasz gyakorlat szerint a hozzátartozóknak egymillió euró kártérítést ítélhet meg a bíróság.
A kártérítéstől külön kezelendő a biztosítási összeg. Azt az elhunytak hozzátartozói, illetve a sérültek már egy évvel ezelőtt megkapták, összességében mintegy 1,8 milliárd forintot.