Maruzsa Zoltán a szülői konzultációról: Jelentős szerepe van az értékeléseknek

MARUZSA Zoltán
Budapest, 2020. július 2. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára felszólal az iskolai erőszak megszüntetése és megelőzése érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról szóló bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. július 2-án. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A Belügyminisztérium elkötelezett az oktatás minőségének javításában, ezért tulajdonít jelentős szerepet a szülői vélemények, javaslatok megismerésének - mondta Maruzsa Zoltán, a tárca köznevelési államtitkára csütörtökön az MTI-nek.
Vágólapra másolva!

A szülői kérdőív egyebek mellett a szülők, a gondviselők véleményét kérdezi arról, hogy saját tapasztalatuk szerint milyen a pedagógusok értékelési gyakorlata.

- fűzte hozzá az államtitkár.

Maruzsa Zoltán Forrás: MTI/Kovács Tamás

Maruzsa Zoltán szavai szerint a pedagógus írásos és szóbeli értékelése, iskola esetén a kapott osztályzatok, az értékelés rendszeressége és megalapozottsága alapján láthatja a szülő, melyik tantárgyakra érdemes nagyobb figyelmet fordítani.

- fogalmazott.

A kérdőívet már több mint 100 ezren töltötték ki, ilyen széles körben még soha nem mondhatták el a szülők, gondviselők véleményüket az iskoláról

- ismertette Maruzsa Zoltán.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!