A Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal az elmúlt hónapokban folyamatosan sértegeti a magyarokat, és rendre újabb és újabb társadalmi csoportot választ ki magának ellenségként. Volt már, hogy a vidéki embereket nevezték tudatlannak, a rezsicsökkentés támogatóit sötétben tartott, trágyával etetett gombáknak, a Fidesz-szavazókat fogyatékosoknak és patkányoknak, nemrég pedig Karácsony Gergely a hívő embereket megsértve arról beszélt, hogy teljesen elfogadott belepisilni a szenteltvíztartóba, ezzel szerinte az égvilágon semmi gond. Arról se feledkezzünk meg, hogy a baloldal a koronavírus-járvány eleje óta folytatja a halálkampányt, amely most újabb löketet kapott Márki-Zay Péter segítségével, aki szerint jó az, ha idős emberek halnak meg, hiszen ők inkább a Fideszre szavaznak. Bemutatjuk, hogy miként próbálja folyton megalázni a baloldal a magyar társadalmi csoportokat.

Karácsony Gergely szerint belefér belepisilni a szenteltvíztartóba

„Egy parkban építkezni olyan, mint belepisilni a szenteltvíztartóba egy templomban, szóval végül is belefér, csak tönkreteszi azt, amiért ott vagyunk" – mondta nemrég a Klubrádióban Karácsony Gergely. 
A főpolgármester nemhogy nem kért bocsánatot botrányos, vallásellenes, hívőket sértő kijelentése miatt, hanem kitartott szavai mellett. 

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közösségi oldalán szólította fel bocsánatkérésre Karácsony Gergelyt. Rétvári Bence szerint józan ésszel fel nem fogható, „miért pont egyházi szimbólumokkal köti össze vulgáris gondolatait", és miért mondja azt ráadásul, hogy egy ilyen cselekedet „végül is belefér".

Nemcsak ő, hanem Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője is mélyen elítélte a főpolgármester kijelentését. „Ez a mondat minimum egy bocsánatkérést megérdemel, mert ekkora bunkóságot mondani Budapest főpolgármestereként, ilyenre még nem volt példa '90 óta - jelentette ki a kormánypártok fővárosi frakcióvezetője.

Márki-Zay Péter a fogyatékkal élőket is megsértette

Gyurcsány Ferenc jelöltje, Márki-Zay Péter újabb társadalmi csoportot jelölt ki magának ellenfeléül, most éppen a fogyatékossággal élőkbe rúgott bele. Márki-Zay a vasárnap esti bejelentkezésében „fogyatékosoknak" minősítette a Fidesz támogatóit, a kifejezést negatív jelzőként használta, súlyosan megsértve ezáltal a fogyatékkal élők emberi méltóságát. 

A baloldali politikus vállalhatatlan kijelentéseit több, a fogyatékossággal élő emberek érdekképviseletét ellátó szervezet is elítélte. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) szerint „a fogyatékosság kifejezés negatív jelzőként való használata sértő, megalázó és súlyosan kirekesztő a fogyatékossággal élő emberek, családtagjaik és segítőik számára".

Szerintük „évtizedek fáradságos munkáját képes lerombolni egy közszereplő", aki "több százezrekhez eljutó nyilatkozatában a fogyatékosságot ellenfelei szellemi képességeinek meghatározására, lekicsinylésére használja".

A baloldal számára másodrangúak a vidéki emberek

A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal miniszterelnök-jelöltje december 6-án a közösségi oldalán közzétett videóban így fogalmazott: „azokat a döntéseket valakinek meg kell hozni, hogy például migránsszámlálós kampány kell, hiszen hogyha a pesti, belpesti liberálisok érzékenységét venném figyelembe, akkor ezt a választást már most elbuknánk, ugyanúgy, ahogy '18-ban is elbukták azok, akik nem tartották fontosnak, hogy felvilágosítsák a falusi, egyszerű, tudatlan embereket is arról, hogy ki hozza be a migránsokat".

Márki-Zay PéterForrás: AFP/John Thys

Márki-Zay Péter egy idén ősszel tartott gárdonyi fórumon is a társadalom jelentős részét gyalázta, amikor népbutításnak nevezte a kormány több meghatározó és népszerű intézkedését. A fórumról készült videóban a baloldal kormányfőjelöltje milliókat sértett meg, amikor trágyával etetett gombákhoz hasonlította az illegális bevándorlás ellenzőit és a rezsicsökkentés támogatóit.

A baloldali jelölt akkor is sértegette a vidéki embereket, amikor az október 23-i Békemenetre a fővárosba érkezőket gyakorlatilag tudatlannak minősítette. Az ATV Egyenes Beszéd című, október 25-i műsorában a kormánypárti rendezvényről azt mondta: „a Telexnek a videóját ajánlom mindenki figyelmébe, ott azért nemcsak arról van szó, hogy ez nem egy szeretet- és békemenet volt, hanem gyűlölködés, de az is látszik, hogy tényleg vannak olyanok, akiknek fogalmuk sincs róla, hogy hol vannak, buszokkal oda vitték őket, tömeget demonstráltak, a polgármester kipipálhatta a házi feladatát".

Folytatódik a baloldali halálkampány 

Gyurcsány jelöltje újévi köszöntőjében az immár szokássá vált „ostobázás" és „árulózás" mellett bűnbakképzésbe is kezdett, akkor éppen a Fidesz időskorú szavazóiban találta meg azt a társadalmi csoportot, amelyet ellenségkép-gyártásra használhat fel.

A baloldali miniszterelnök-jelölt ezúttal arról beszélt, nem érti, hogy „mitől lett volna több szavazója a Fidesznek most, mint volt 2018-ban". A közvélemény-kutatásoknak ellentmondó, sajátos nézőpontját pedig a következőképpen indokolta. A Covid miatt is megtizedelt időskorú magyar lakosság nagyobb része szavazott a Fideszre, de a fiatalok, akik most csatlakoztak az ellenzékhez, ők kormánykritikusok.

Márki-Zay PéterForrás: AFP/John Thys

Ez az idősekkel szembeni erős ellenszenv már egy ideje elfogadott gyakorlattá vált a baloldali pártoknál is, gondoljunk csak itt például a jobbikos kirohanásokra a „szájukon szennyvíz folyik...", illetve „csirkefarhát-kommandó". Gyurcsány Ferenc jelöltje ráadásul már novemberben választási eszközként beszélt idősek COVID-haláláról:

Egyre csökkennek. Rájuk az idősebb generáció szavaz, amelyet megtizedelt az a Covid" – fogalmazott már akkor Márki-Zay Péter a Fidesz támogatói kapcsán.

Folyamatosan az autósok ellen uszít a baloldal

Karácsony Gergely valósággal tönkretette a budapesti közlekedést. A városban folyamatosak a dugók, egyre kevesebb a parkolóhely, és lassan már minden sávot a bicikliseknek ad a főpolgármester. 

A kialakult káoszra Karácsony annyit üzent az autósoknak, hogy "szálljanak ki a kocsiból, és menjenek gyalog". 

Arra az esetre is érdemes visszaemlékezni, amikor a Mandiner kérdezte az utcán Karácsony Gergelyt, majd egy autós azt mondta a háttérben a főpolgármesternek, hogy másfél óra hazajutni a dugók miatt. Erre Karácsony azzal reagált, hogy kinevette az autóst.

Deportálással és vagyonelkobzással fenyegetik a jobboldali embereket Gyurcsányék

Gyurcsány Ferenc a vele egyet nem értő művészeket fenyegette meg akkor, amikor 2020 nyarán azt írta Facebook-oldalán, hogy földönfutóvá teszi őket, minden értelemben. 

Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek.

Gyurcsány FerencForrás: MTI/Kovács Tamás

Nem ez az első eset, hogy kommunista tempóban támadja a magyar jobboldali értelmiségieket a baloldal. Bródy Gábor, aki az MSZP színeiben jutott be az V. kerületi közgyűlésbe, korábban azt írta a beregszászi születésű Vidnyánszky Attilának a színház Facebook-oldalára: Nem mennél vissza - most még magadtól - Ukrajnába...?". Bródy tehát bizonyos értelemben még főnökén, Gyurcsány Ferencen is túltett, hiszen azzal fenyegeti meg a nagy művészt, Vidnyánszky Attilát, hogy ha a baloldal jut hatalomra, akkor kitelepíteni, száműzni, deportálni fogják.

Munkásembert sértegetett a Jobbik elnöke

Tavaly nyáron került fel Jakab Péter közösségi oldalára egy videó, amelynek alapján Jobbik elnöke üvöltözött és durván sértegetett egy munkásembert, aki csupán a dolgát végezte.

A videó úgy kezdődik, hogy Fonyódligeten Jakab egyik női munkatársa trágárkodva el akarja küldeni a traktort vezető munkást, aki felhívja rá a figyelmet, hogy nem tudja végezni a munkáját, de még a helyszínt sem tudja elhagyni, mivel Jakabék stábja éppen ott forgat, akadályozva őt a munkavégzésben. Direkt itt provokálnak – fűzte hozzá a munkás.

Ezt követően megszólalt Jakab, aki szó szerint ezt mondta: Ha a seggembe tolja azt a gépet, akkor jobb lesz? Majd még hangosabban kezdett üvöltözni a Jobbik elnöke a munkással, egyértelműsítve, hogy ők nem hagyják el a munkaterületet, hanem menjen el inkább a traktort vezető férfi. Van három perced – üvöltötte Jakab a munkásnak. 

Ezután megint azzal vádolta a munkást, hogy „a seggébe tolat a géppel". A sokadik provokációra a munkásember úgy reagált: Most verekedni akarsz, vagy mit állsz bele az arcomba? Jakab erre feljelentéssel fenyegette meg a munkást. 

Jól látható, hogy a baloldali politikusok megvetik a magyar választókat, nem véletlenül sértegetik folyamatosan valamelyik társadalmi csoportot. Egyszerűen saját tehetetlenségük és tehetségtelenségük miatt rajtuk vezetik le a feszültséget.