Apját kereste utoljára az autójában halálra égett tengelici férfi

illusztráció, mentőautó, mentő, ambulancia, rendőrség, rendőrautó, rendőr
Vágólapra másolva!
A rokonok szerint biztos, hogy a 20 éves tengelici férfi hajtott árokba Júliamajor mellett szombaton hajnalban. A sofőr halálra égett a kocsiban. Mostohatestvére a Borsnak elmondta, hogy a férfi utoljára az apjával akart beszélni.
Vágólapra másolva!

Tengelicen mindenki a 20 éves Martint gyászolja, akit szombat hajnal óta várnak haza. Bár a rendőrség még nem azonosította a holttestet, de a hozzátartozók szerint biztosan ő volt az, aki

Júliamajor mellett belehajtott az árokba és bent égett a kocsiban.

Martin ugyanis soha senkinek nem adta kölcsön az autót – írja a Bors.

Az apját kereste

A fiatal szülei évekkel ezelőtt elváltak. Martin az édesanyjával lakott, de rendszeresen elment az édesapjához is. Az apa mostohalánya a lapnak azt mondta, hogy Martin az apjával akart beszélni, ezért ült kocsiba.

„Én beszéltem a családból utoljára Martinnal. A nevelőapámat kereste, de Péter éppen délutáni műszakban dolgozott. Martin valami nagyon fontosat akart neki mondani, ezért megüzente, ha Péter hazaér, azonnal hívja fel telefonon. Miután este 10 után Péternek személyesen elmondhattam, mire kéri Martin, már nem értük el a mostohatestvéremet.

Ez azt jelenti, hogy már sosem tudjuk meg, milyen öröm vagy bánat érte"

– mondta a nő. Az apa még próbálta hívni a fiát, de nem érte el.

A férfi nagymamája szerint kizárt, hogy Martin ivott volna vezetés előtt.

„Martin rendszeresen eljárt Szekszárdra edzeni. Péntek este is a konditerembe ment, egyetlen alkalmat sem szeretett volna kihagyni. Szépen is fejlődött, jó kiállású, erős fiú volt. A gyúrás után a barátaival találkozott, szórakozni mentek.

– mondta az asszony. A család több tagjával együtt gyújtottak mécsest a baleset helyszínén. Közben arról beszéltek, milyen értelmetlen halálra égni egy autóban. Még Martin előtt állt az egész élet.

A balesetet helyszínén még tegnap is látszódtak a nyomok. A kocsi több fának is nekiment, majd hatalmas lánggal égett.

Lehet, hogy Martin már a tűz előtt meghalt, de az is lehet, hogy a lángok között halt meg.

De ez mind csak találgatás, hiszen még a holttestet sem sikerült azonosítani.

A rendőrség először az apát értesítette a baleset után

„Bezörgettek a redőnyön, és elmondták, hogy mi történt.

Hozzátették, hogy az autóban egyedül ülő vezetőt nem sikerült megbízhatóan azonosítaniuk, hiszen a teste oly mértékben károsodott, hogy csak több napot igénybe vevő vizsgálat után lesz erre lehetőség.

Peti, az apja az egyenruhásokkal együtt ment át Martin édesanyjához. Természetesen a szülők azonnal a baleset helyszínére siettek, de nem engedték őket közel a roncshoz" – mondta a fiatal sofőr mostohatestvére.

Címlapi képünk illusztráció.