Áder János: A magyar emberek jól vizsgáznak nemzeti összefogásból

ÁDER János
Budapest, 2021. november 8. Áder János köztársasági elnök beszédet mond a november 29. és december 5. között megrendezendő Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó alkalmából kiadott bélyeg ünnepélyes forgalomba bocsátásán a Sándor-palotában 2021. november 8-án. A 20 ezer példányban kibocsátott, 500 forintos névértékű bélyeget Demján Szilárd grafikus tervezte. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A magyar emberek segítőkészsége óriási, Magyarország most is jól vizsgázik nemzeti összefogásból - mondta az államfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán az ukrajnai háború menekültjeinek nyújtott magyarországi segítséggel összefüggésben.
Vágólapra másolva!

Áder János kiemelte: a magyar emberek az elmúlt évtizedekben többször tettek tanúbizonyságot óriási segítőkészségről, akár természeti katasztrófa, akár háborús konfliktus, akár járvány miatt bajba került embereknek kellett segíteni.

Úgy fogalmazott: a "nemzeti összefogásnak országon belül és határon túl is komoly hagyománya van Magyarországon", ebből a "magyar emberek kivétel nélkül mindig jól vizsgáztak". Hozzátette: "erre joggal büszkék lehetünk".

Az államfő és felesége magánvagyonából egymillió forintot ajánlott fel a menekültek megsegítésére.


A köztársasági elnök mindenkit arra kért, a "kipróbált", a segítségnyújtásban nagy tapasztalattal bíró segélyszervezeteken keresztül adakozzon, hogy a segítség biztosan célba érjen.
Elmondta: a segítségnyújtást a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) fogja össze, a munkában döntő szerepe van a hat nagy karitatív szervezetnek, a Katolikus Karitásznak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, a Magyar Vöröskeresztnek, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, a Magyar Református Szeretetszolgálatnak és a Baptista Szeretetszolgálatnak.
Áder János megköszönte a segélyszervezeteknek, a katonáknak, a rendőröknek, az önkormányzatoknak, a kormányhivataloknak és a katasztrófavédelem munkatársainak az elmúlt napokban végzett munkájukat. Ugyancsak köszönetet mondott az adakozó magánembereknek és vállalkozóknak, kiemelve a Béres Alapítványt, amely 20 millió forint értékű gyógyszert ajánlott föl a bajbajutottaknak. Megemlítette a MÁV-ot, amely eddig tízezer embert szállított el ingyen a határról és a Volánt, amely szintén részt vesz a menekültek utaztatásában.
Kitért arra is: a segítségnyújtásban a közszolgálati médiának is fontos szerepe van, ezért is kezdeményezte, hogy a tíz éve működő Jónak lenni jó! műsor segítsen koordinálni a sokféle felajánlást.
Elmondta: a Magyarországra menekülőknek elsősorban biztonságos lakhatásra, az utazásuk megszervezésére, élelmiszerre, gyógyszerre, sok esetben orvosi ellátásra, anyagi támogatásra van szükségük.
A köztársasági elnök szerint a háború legdrámaibb következménye, hogy szétszakítja a családokat. A hadköteles férfiak nem jöhetnek át a határon, nem menekülhetnek együtt a feleségükkel, gyermekeikkel. Ezért a kapcsolattartásban is segíteni kell majd őket. Ugyanakkor az emberek továbbra is bizonytalanságban és félelemben élnek a Kárpátalján.

Áder János köztársasági elnök Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezért is fontos, hogy senki ne terhelje álhírekkel sem a médiát, sem az embereket. Az emberek nyugtalanok, és felelőtlenség hamis hírekkel tovább növelni bizonytalanságukat - szögezte le. Kérte, hogy mindenki igyekezzen pontos információkat szerezni, és nem felülni az álhíreknek.

Az államfő leszögezte: a háborúért Magyarországot semmilyen felelőség nem terheli.

Magyarország része az Európai Uniónak, tagja a NATO-nak, és nincs olyan döntése e két szervezetnek, amelyet Magyarország ne támogatott volna vagy amelyet vétójával megakadályozott volna.

Az ezzel ellentétes hírek álhírek.


Nyugalomra is intett, mert - mint mondta -, a háborús helyzetből ugyan logikusan következik a félelem, "nem érdemes egy bajból kettőt csinálni".
Áder János szólt arról is: vasárnap megérkezett Magyarország első jelentős, 30 tonnás élelmiszerszállítmánya Kárpátaljára. Emellett nagy mennyiségű üzemanyagot is küldött Magyarország, mert a háború miatt nincs belőle annyi, hogy a rendőrautókat, a mentő- és tűzoltóautókat működtetni tudják.
Hozzátette: a továbbiakban - ahogy Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentette - újabb 600 millió forint értékű segélyszállítmányt állít össze a kormány.
Emellett folynak a diplomáciai egyeztetések.

- mondta Áder János.