Menczer Tamás: A gyermekek és a családok védelme az első

Menczer Tamás, államtitkár, interjú
Menczer Tamás
Vágólapra másolva!
A kormány mindent megtesz a gyermekek, a családok védelméért és támogatásáért - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára kedden a Pest megyei Budajenőn.
Vágólapra másolva!

Menczer Tamás a Budajenői Általános Iskola új természettudományos szaktantermének átadásán kiemelte: a kormány világossá tette, hogy mely értékek mentén végzi a munkáját, mi az, amit igazán értékesnek gondol: az első és legfontosabb a gyermek.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára Fotó: Csudai Sándor - Origo

Jelenleg a GDP 6,2 százalékát költi a kormány családokra, ez évente 3500 milliárd forint, ami 3,5-szöröse a 2010-es számnak. A családtámogatásnak sok eleme van - mondta, példaként említve az idei adóvisszatérítést a szülőknek, az otthonteremtési támogatást és a családi adókedvezményt.

A kormány célja, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek, a gyermekvállalásnak ne legyenek anyagi akadályai; örvendetesen növekszik a gyermekvállalási kedv, a házasságkötések száma pedig megduplázódott - sorolta.

Megjegyezte: az elmúlt éjszaka sikeres tárgyalásának eredménye, hogy az olajembargó Magyarországra nem vonatkozik, így nem kell tartani a 7-800 forintos benzináraktól, ami szintén fontos a családoknak is.

Azt is mondta: a térség országgyűlési képviselőjeként minden erejével támogatni kívánja a közösségeket, mint amilyen közösség egy iskola, egy település vagy akár egy nemzetiség.
Budajenőn folyamatosak a fejlesztések, megújult az óvoda, az iskola, az udvarház. Az új természettudományos tantermet és a környezetének infrastruktúráját 45 millió forint kormányzati támogatásból alakították ki - ismertette Menczer Tamás.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt: Budajenő német nemzetiségű település, akkor is, ha a Budapestről kiköltözők miatt mára kisebbségbe kerültek a sváb családok. A német hagyományok, a nyelv őrzése és továbbadása azonban továbbra is kötelessége a közösségnek, és ebben a munkában fontos szerepe van az iskolának is - hangsúlyozta.

Tíz év alatt megnyolcszorozódott a nemzetiségi iskolák száma, országszerte száz iskolát tartanak fenn nemzetiségek, ezen belül a német nemzetiség a legnagyobb intézményfenntartó. Emellett több helyen - így Budajenőn is - a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vagy egyházak tartanak fenn a nemzetiségi kultúrát ápoló iskolát - jelezte.

Soltész Miklós felidézte: sok év alatt az önkormányzat, a tervezők és a kivitelezők közös munkájával és a kormány támogatásával sikerült kialakítani a budajenői iskolát, ahol végre méltó környezetben tanulhatnak a diákok.

Budai István, a település független polgármestere elmondta: tíz éve álmodták meg azt az igazgatási és oktatási központot, amelynek utolsó megvalósult eleme a természettudományos tanterem. A régi posta épületében kialakított teremben mind a négy természettudományos tárgyat, fizikát, biológiát, földrajzot, kémiát tanulják majd a gyerekek.