Majdnem tökéletes kirándulóidő lesz, de egyvalami elrontja

időjárás, köd, Budapest, ősz
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése: 
Vágólapra másolva!

Ma reggelre sokfelé képződik köd. Elszórtan, de

a Tiszántúlon akár nagyobb területen is lehet ködszitálás, mely miatt csúszós útszakaszokra kell készülni.

Napközben marad a tartósan borús, párás idő, de délnyugaton és a magasabb hegycsúcsokon napsütés is lehet. Gyenge lesz a szél. 15 fok körül alakul a hőmérséklet.

Hétfőn erősen felhős, párás, néhol tartósan ködös időre számíthatunk. Napsütésre délnyugaton és a hegyekben van esély.

Hajnalban ködszitálás, szitálás valószínű. 12 és 17 fok között változik a hőmérséklet.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Kedden, Mindenszentek napján reggel még országszerte várható köd, illetve ködfelhőzet; de napközben délen és nyugaton kisüthet a nap, míg a tartós ködfelhőzet északkeletre szorulhat vissza.

14 és 22 fok közötti értékeket mérhetünk.

Szerda eleinte erősen felhős, párás idő lesz, majd északnyugat felől szakadozik a felhőzet.

Elszórtan lehet zápor.

Az északnyugati szél megélénkül. 15-21 fok valószínű délután.

Csütörtökön változóan felhős időre van kilátás, elszórtan záporral. A maximum 16 fok körül alakul.