Lebukott egy internetes csaló

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Egy 39 éves, kecskeméti férfi előbb elemekből összeállítható autótárolót, aztán mobilházakat hirdetett eladásra, ezzel csapott be embereket.
Vágólapra másolva!

Mobilgarázst akartak vásárolni azok a gyanútlan áldozatok, akik az egyik internetes portálon egy kecskeméti eladó hirdetésére kattintottak. A férfi kedvező áron kínálta a különböző nagyságú, elemekből álló autótárolókat.

Több tucat ember csapott le az olcsó ajánlatra.

B. Tamás tavaly június és szeptember között legalább harminckét reménybeli vásárlóval kötött szerződést a különböző méretű garázsok leszállítására. Mindenkitől átvett kisebb-nagyobb összegű előleget, de nem akart nekik küldeni semmit, mivel egyetlen eladható mobilgarázsa sem volt. Az ország különböző pontjain lakó vásárlók ügyében a kecskeméti nyomozók kezdtek vizsgálódni. Kiderült, hogy a csaló egy idő után már mobilházak építését is meghirdette, így még nagyobb – előlegként felvett – pénzhez jutott.

Volt olyan károsult, akitől nyolcvanezer forintot csalt ki, egy másik pedig két és félmillió forintot adott át a csalónak.

illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Kiderült, hogy a férfi három autót is átvett javításra, amelyekből az egyiket leadta egy autóbontóban, a másik két kocsi szervízelésére kapott pénzösszegeket pedig felélte. A többrendbeli sikkasztással és 42 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalással gyanúsítható férfit a rendőrök tavaly ősszel, 2021. október 20-án őrizetbe vették. A bűnügyi felügyelet alatt álló férfi ügyében most zárták le a nyomozást a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai. Vádemelést javasoltak az ügyészségen.