A 37 éves nő egy olyan férfivel élt együtt Putnokon, akivel gyerekkori barátság kötötte össze, közben pedig egy 22 éves férfival volt kapcsolata.
A két férfi között többször is volt konfliktus féltékenység miatt.
2021 novemberében a nő a lakótársával és egy közös ismerősükkel italozott a helyi kocsmában, majd vettek még alkoholt, és otthon tovább ittak. Később mindhárman elmentek a házból, majd a nő és a lakótársa visszamentek oda.
Késő éjszaka a férfi odament a házhoz, a barátnőjét kereste.
Dörömbölt az ajtón, majd benyitott, és rajtakapta a barátnőjét és a lakótársát szex közben.
A lakótárs el is mondta a férfinak, hogy lefeküdt a barátnőjével. A férfi erre még idegesebb lett, megütötte a nőt, majd rátámadt a lakótársra is. A nő látta, hogy a lakótársa bajban van, mégsem tett semmit, elszaladt. Lett volna lehetősége segítséget kérni, de nem tette meg.
A házban a férfi ököllel ütötte, rúgta és taposta a férfit, majd egy késsel is többször megsebezte. Ezek után a vérző férfit otthagyta.
A lakótársnak olyan súlyos sérülései lettek, hogy a helyszínen meghalt.
A nő és a barátja ezek után találkoztak egymással, majd együtt töltötték az éjszakát. Másnap visszamentek a házhoz, és bejelentették a rendőrségen, hogy holtan találták a férfit.
Az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat a pár ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság a férfit ítélje életfogytiglani börtönbüntetésre, a nőt pedig felfüggesztett fogházbüntetésre.