Elítélték a férfit, aki puszta kézzel nyomta ki a barátnője szemét Kemecsén - a börtönben halhat meg

Kemecse, gyilkossági kísérlet, csonkítás
Vágólapra másolva!
Hat év fegyházra ítélte a nyíregyházi bíróság Gyöngyösi Attilát, aki 2020-ban elrabolta és bántalmazta a volt barátnőjét. Ugyanezt a lányt később félholtra verte, és puszta kézzel megvakította, kinyomta a szemeit. A férfi a hat évet nem a brutális verésért kapta, hanem azért, mert elrabolta a lányt a verés előtt egy évvel. 
Vágólapra másolva!

Közel egy éve húzódik annak a férfinak a pere, aki évekig kínozta és zaklatta, tavaly pedig megvakította volt élettársát, Gabriellát.

2020-ban történt elrablása után a nőnek sikerült megszöknie és segítséget kérnie egy drogériában. A férfit letartóztatták, ám később kiengedték, így szabadlábon védekezhetett. Szerdán a nyíregyházi bíróság ítéletet hirdetett az ügyben, és

hat év fegyházra ítélte a férfit. A férfi az ítélet ellen felmentésért fellebbezett. Az utolsó szó jogán közölte, hogy magát és társait is ártatlannak tartja.

- mondta a tárgyaláson.

Forrás: Police.hu

A bíróságon elhangzott, hogy férfinak nem volt jogosítánya, ezért

megkérte unokatestvérét és az egyik barátját, hogy vigyék el Kemecsére Gabriellához, hogy rendezze egy korábbi adósságát.

Ezt megtették, a nő pedig önként beszállt az autóba.

Ezután azonban hiába akart szabadulni, volt barátja fogva tartotta. Egyik társa bekapcsolta a gyerekzárat, a másik pedig kiszedte a nő telefonjából a sim-kártyát, hogy ne tudjon segítséget hívni.

Bár Gabriella korábbanaz az összes tárgyaláson részt vett, ez alkalommal kint maradt a folyosón, és csak az ítélethirdetésre ment be testvérével, Róberttel együtt.

– mondta a történtekkel kapcsolatban a fiatal anya.

Ahogyan korábban megírtuk, a férfi tavaly február 5-én

megpróbálta rávenni Gabriellát, hogy béküljenek ki, és kezdjék újra a kapcsolatot, illetve arra kérte a nőt, hogy vonja vissza ellene a személyi szabadság megsértése ügyében tett feljelentést.

Azonban hiába kérlelte a nőt, nem járt nála sikerrel.

Attila ezen úgy felháborodott, hogy megragadta a nőt, és egy közeli üres telekre vonszolta.

EZUTÁN A NYAKÁNÁL FOGVA LERÁNTOTTA A FÖLDRE, ÉS SZEMBŐL FOJTOGATNI KEZDTE. A NŐ PRÓBÁLT VÉDEKEZNI. SIKERÜLT MEGHARAPNIA TÁMADÓJA UJJÁT. EKKOR A FÉRFI NAGYON ERŐSEN, PUSZTA KÉZZEL KINYOMTA A SZEMEIT.

A nő elájult. A férfi ekkor megijedt, hogy meghalt, ezért abbahagyta a verést. Pont akkor értek oda a szomszédok, akik még hallották a nő segélykiáltásait. A férfi elmenekült. A nő életét csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg, de a látását még így sem sikerült visszanyernie.

– mondta a tárgyalás végén a Borsnak Balogh Róbert, Gabriella jogi képviselője.

Vagyis a férfit egyelőre csak a korábbi emberrablás miatt ítélték el, a kegyetlen támadásért egyelőre nem. Azért emberölés kísérlete miatt emelhetnek ellene vádat, és akár életfigytiglant is kaphat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!