Az AERON ruháját választotta Kováts Adél

Vágólapra másolva!
Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója magyar divatmárka, az AERON ruhájában vette át május 14-én a Páger Antal-színészdíjat. A 2001-ben alapított elismerést minden évben az a színész veheti át, aki - a szakmai kuratórium javaslata alapján - a leghűségesebb a makói születésű Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség, eszköztelenség.
Vágólapra másolva!

A díjátadó során az elismerésben részesült színésznő az AERON letisztult, törtfehér bőrblézerét viselte egy fenntartható anyagból készült, pezsgőszínű ingruhával.

A darabok a márka 2023-as tavasz-nyári kollekciójában szerepelnek, amelyek már a koppenhágai divathét kifutóján kivívták a nemzetközi divatszakma elismerését.

- mondta Kováts Adél.

Páger Antal-színészdíjat vehetett át Kováts Adél. Forrás: AERON

Kováts Adél nem először választott ruhát a koppenhágai divathéten már másodszorra bemutató márkától -előszeretettel és rendszeresen hordja a magyar tervezők ruhadarabjait - írja a sajtóközlemény. A design iránti szeretet és belső igény nem csak a színésznő megjelenésében, de a munkájában is megjelenik.

- tette hozzá Kováts Adél.