Megint hazudtak Gyurcsányék: most a benzinárakkal próbáltak riogatni

Vágólapra másolva!
Álhírnek, szándékos riogatásnak bizonyult a baloldal utóbbi hetekben hangoztatott jóslata, amely drasztikus üzemanyagár-emelkedést vizionált Magyarországon. A legfrissebb hírek éppen az ellenkezőjéről, további árcsökkenésről szólnak, és hosszabb távon sem várható jelentős drágulás.
Vágólapra másolva!

Ismét beigazolódott, hogy a baloldal nem akar változtatni a „minél rosszabb, annál jobb" szemléletén, de a vágyvezérelt rémhírterjesztésükre ismét rácáfoltak a történések. Az utóbbi hetekben azzal riogatták az embereket, hogy brutális üzemanyagár-emelkedés jön, amely szerintük az Orbán-kormány hibája lenne. Nem meglepő, hogy Gyurcsány pártja azzal a Gazdaságkutató Intézettel (GKI) próbált riogatni, amelynek vezetője, Vértes András 2008-ban a Gyurcsány-kormány tanácsadójaként javasolta a bérek szuperbruttósítását.

A GKI menedzsmentjének másik tagja, Molnár László vezérigazgató április 18-án az RTL Klubnak azt nyilatkozta, hogy bármikor elérheti az olaj hordónkénti ára a százdolláros szintet. Ez viszont azt is jelenti, hogy a kutakon 6-8 százalékos drágulás várható. A baloldali kutatóintézet áprilisi jóslata szerint ötven forinttal drágulhat az üzemanyag ára a következő két hónapban, így nyáron már 650 forintba kerülhet egy liter benzin Magyarországon. Arra is felhívták a figyelmet, hogy az olajárak emelkedése a magyar inflációt is növelheti.

A baljós hírre azonnal rátett egy lapáttal Varju László, Gyurcsány parlamenti képviselője, aki a Facebook-oldalán „Hatalmas drágulás várható a benzinkutakon a következő hónapokban!" című bejegyzésben riogatott. A Gyurcsány-párti politikus idézte a GKI-t, amelynek elemzése szerint literenként 650 forintra nőhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon. Majd a sokszor elhangzott propaganda szöveg következett: „Vagyis az orbáni infláció tovább száguld előre, és nem hátra. Tehát Orbán Viktor miatt élünk egyre rosszabbul"

Varjunál is elrugaszkodottabb jóslatokba bocsátkozott a tavalyi esztendő végén Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu oldal ügyvezetője, aki a Blikknek adott interjúban úgy fogalmazott: a jövő év feléig (vagyis idén, nagyjából napjainkra – a szerk.) elérhetjük akár azt is, hogy a benzin és a gázolaj ára négy számjegyű lesz, vagyis ezer forint feletti. Ez a benzinkutaknak is rossz hír, mert az ár legtöbbször nem egész számban van megadva, és egy 1000,5 forintos árat nem minden kút töltőfejénél lehet beprogramozni – hangzott a már akkor is megmosolyogtató baljóslat.

Mindezzel szemben a legújabb hírek szerint nem várható üzemanyagár-emelkedés a következő hónapokban.

Grád Ottó a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára a 24.hu szerdai podcastjában egyértelműen cáfolta a GKI jóslatát:

A hét közepén a sajtó, éppen a holtankoljak.hu közlése alapján, már arról számolt be, hogy pénteken, vagyis ma,

újra jelentősen csökkennek a hazai üzemanyagárak.

Az értesülés szerint mivel a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is esik (előbbi bruttó 10, utóbbi bruttó 18 forinttal), így ez bizonyosan a kiskereskedelmi árakban is megjelenik. S a friss adatok szerint meg is jelent. A 95-ös benzin ára 570 forint lett, míg a gázolajé nagyjából 550 forintra mérséklődött literenként. A múlt heti előrejelzésében egyéként a holtankoljak.hu azt jósolta, hogy van esély a hazai üzemanyagárak csökkenésére, mert bár a Brent olaj hordónkénti ára már csak fél dollárt csökkent egy hét alatt, a forint még mindig tudott erősödni a dollárral szemben. Kérdésesnek nevezték ugyanakkor, hogy a májustól életbe lépő szankciók – illetve az olajkínálat csökkentése – milyen hatással lesz az olaj árára rövid távon.

A szakmai elemzés tehát arra is utal, hogy a forint tovább erősödhet a dollárral szemben, ami ugyancsak cáfolja Gyurcsányék hazugságait.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!