Megtámadott és megerőszakolt egy 17 éves lányt egy férfi Budapesten

rendőrautó, bilincs
Vágólapra másolva!
Vádat emeltek egy 40 éves férfi ellen, aki 2013-ban, Budapesten megtámadott és megerőszakolt egy hazafelé sétáló 17 éves lányt - közölte a Fővárosi Főügyészség.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a férfi Budapest II. kerületében, 2013. július 29-én éjjel figyelte meg a buszról leszálló lányt, aki épp hazafelé tartott, és követni kezdte őt. Amikor utolérte, kitépte a kezéből a telefonját, lefogta a karjait és befogta a száját, ezután a vállára emelte, és

egy közeli bokros területre vitte, majd megerőszakolta.

Kivette a táskájából a lakcímkártyáját, megnézte, hol lakik, és figyelmeztette, hogy ne jelentse fel. A rendőrséget a lány édesanyja értesítette.

A vádirat szerint a férfival szemben végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott a rendőrség.