A gyurcsányista Niedermüller ingatlanspekulánsnak járó díjat kapott

Vágólapra másolva!
Niedermüller Péter, Gyurcsány erzsébetvárosi polgármestere vehette át a „TOP1 Ingatlanspekulánsnak" járó díjat, amelyet Radics Béla adott át neki.
Vágólapra másolva!

Radics Béla, a Fidesz VII. kerületi önkormányzati képviselője Facebook-oldalán reagált arra az ingatlan-kiárusításra, amelyet Niedermüller Péter polgármester tervez Erzsébetvárosban. Ahogyan mi is már korábban megírtuk, ilyen mértékű önkormányzati ingatlankiárusítást a rendszerváltoztatás óta nem hajtott végre a VII. kerület önkormányzata. Az már csak másodlagos dolog, hogy a baloldal 2019-ben úgy vette át az önkormányzat kulcsait, hogy Erzsébetváros kasszájában 10,5 milliárd forint tartalék volt.
Így megérdemelten vehette át szerdán Niedermüller képviselő-testületi gyűlésen a „TOP1 Ingatlanspekulánsnak" járó díjat, amelyet Radics Béla adott át neki.

Forrás: Origo

fogalmazott Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében, majd hozzátette:


A most értékesített két ingatlan a Dob utcában és az Alpár utcában található. Azért csak két ingatlan lett értékesítve a 3,5 milliárd forint értékű csomagból, mert csak ennyire jött be ajánlat.Ennek a két ingatlan az értéke 300 millió forint.A korábbi viták során a Fiesz-frakció elmondta, a jelenlegi ingatlanpiaci környezet nem alkalmas arra, hogy ilyen rekordmértékben váljunk meg ingatlanoktól, de mivel a baloldali vezetés teljesen felélte a fideszes vezetés után hagyott rekordmegtakarítást, és nem tudott megfelelően gazdálkodni a közel 50%-kal nagyobb bevételből, ahhoz, hogy a választásig valami érdeminek látszó fejlesztést végre tudjanak hajtani, ahhoz el kell adni a családi ezüstöt, az utolsó, nagyértékű ingatlanokat.