Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
"Kossuthtól a kedvenc idézetem valahogy így hangzik: mi nemcsak szabadok, hanem szabad magyarok akarunk lenni. A nemzeti anyanyelvi kultúra ennek a szabadságnak a fundamentuma. Csak szabadnak lenni nem jelent semmit, mindentől eloldva lebegni a nagy büdös semmiben nem szabadság, hanem tenyészet.
A saját életünket élni, ez az, amit a tágabb értelemben vett kultúra biztosíthat. Kossuth kortársa, az idén kétszáz éve született Petőfi Sándor még tudta, hogy a világszabadsághoz a nemzeti szabadságon keresztül vezet az út.
És kész volt feláldozni az életét a magyar szabadságért. Barátja, Arany János kicsivel később figyelmeztetett Kozmopolita költészet című remekében a „világszabadság" árnyoldalaiból fakadó felelősségünkre is. Idézem: „Zúgó ár az, mindent elmos, / Rombol és termékenyit: / De kis fajban, amely ép e / Rombolásnak útban áll: / Költő az legyen, mi népe, – / Mert kivágyni: kész halál." Vagyis százötven éves vitája ez a magyar kultúrának. Személy szerint vallom Arannyal együtt, hogy „légy, ha birsz, te »világ-költő!« / Rázd fel a rest nyugatot: / Nekem áldott az a bölcső, / Mely magyarrá ringatott..." - kezdi az interjút Demeter Szilárd.
Arra a kérdésre, hogy ellen lehet-e állni annak a folyamatnak, hogy a popkultúrán keresztül építi le a globalizmus a nemzeti kultúrákat, a nemzeti értékeket, ezt válaszolja:
"Vannak kétségeim, de ha meg sem próbáljuk, akkor biztosan elvesztjük a csatát.
Ugyanakkor látok biztató jeleket is. Például a most nagy közönséget megmozdító fiatal előadók koncertjein nem a számítógép szolgáltatja a zenei alapot, hanem nagyon tehetséges fiatal zenészek muzsikálnak. A közönségük meg ezt látja, tudat alatt megerősítést kap arról, hogy a zenét zenészek hozzák létre, kell hozzá hangszeres tudás, satöbbi.
És aki ma magyar nyelvterületen, mondjuk, gitározni akar tanulni, az bizonyos szint fölött eljut a felismerésig, miszerint Tátrai Tibusz világszám, az egyik legnagyobb élő gitáros. Akitől viszont legfeljebb egy kézfogásnyira van. Ezen dolgozunk most, hogy a legjobbak, legtehetségesebbek Tibuszéktól tanulhassanak minden szinten.
Demeter Szilárd szerint azért kevés a nemzetben gondolkodó író, "mert nem értik a nemzet fogalmát. Olyan korban nőttek fel, ahol a nemzet közösségét lecserélték különböző áldozati csoportokra. Az áldozatiság kultúrája sajnos beszűkült tudatállapotot eredményez, egydimenziós és didaktikus kultúrharcot. És
mivel mindenki áldozat, mindenkinek lehetnek érzékenységei, sérelmei, ezért ez az indulásból vesztesek világa is. Nem is akarnak nyertesek lenni, mert az áldozati szerep morálisan mindent igazol, nem kell megküzdeni az igazunkért.
Másfelől éppen ezzel nyírják ki az európai kultúrát, mert ha nincsenek kételyek, kérdések, viták során kicsiszolt válaszok, csak kinyilatkoztatások tömkelegét kapjuk, akkor értelmes emberi szabadság, tehát közösség sincs. Szekták feszülnek egymásnak, az őrület létjogosultságot nyert. Hátborzongató, amikor azt sugallják nekik, hogy mondják utánuk: mi mindannyian egyéniségek vagyunk. És kórusban mondják is."
A könyvében beszél a kétszer gyávákról. Erről az interjúban ezt mondja:
"Van az a mondás, miszerint az élet él és élni akar. Valamilyen élet lesz ötven és száz év múlva is Magyarországon, a Kárpát-medencében, Európában. Csak az a kérdés, hogy mi éljük-e a saját életünket, vagy kiszorítanak mások, hogy az ő életüket éljék a mi őseink földjén. Ez rajtunk múlik.
Amennyiben van olyan, hogy kultúrharc, akkor annak ez a tétje. Ha meg tudjuk védeni magunkat, akkor a gyermekeink magyarként és európaiként nőnek fel.
Ha elbukunk, akkor nem magyar és nem európai életet hagyunk nekik örökül. Számomra egyértelmű a választás. Szeretem a magyar és az európai kultúrát. Nem azért, mert jobb vagy rosszabb volna bármelyik más kultúránál, hanem azért, mert a miénk. És sokan vagyunk így ezzel."
