Vágólapra másolva!
A Hamász felhívásához köthető újabb gyűlést tiltott meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Vágólapra másolva!

A BRFK police.hu oldalon megjelent szerdai közlése szerint, egy magánszemély jelentette be, hogy az

Izrael és a Hamász terrorszervezet között folyó fegyveres harc kapcsán pénteken Budapest II. kerületében gyűlést kíván tartani.

A főkapitányság a gyülekezési jogról szóló törvény alapján megtiltotta a gyűlés megtartását, mert az a "közbékét és a jelenlévők biztonságát is veszélyeztetné".

A BRFK felhívja a figyelmet, hogy

a betiltott gyűlésen történő részvétel szankciót von maga után

- áll a közleményben.