Húsz kolumbiai drogmaffiához köthető ember ellen emeltek vádat itthon pénzmosási ügyben

A vádirat szerint egy kolumbiai bűnszervezet tagjai annak érdekében, hogy a főként Nyugat-Európában terjesztett kábítószerek - elsősorban kokain - kereskedelméből származó pénzek bűnös eredetét leplezzék, 2006 után megegyeztek az ügy fő vádlottjával, az 1980-as évektől Magyarországon élő, Budapesten letelepedett vietnámi állampolgárral, hogy
anyagi haszon ellenében segítséget nyújt nekik a drogpénzek tisztára mosásában.
Azt írták, hogy a vietnámi férfi 2007 és 2014 között egy olyan bűnszervezetet épített ki és működtetett, amelynek célja az volt, hogy a kolumbiai drogkereskedelemből származó bűnös pénzt különböző európai országokból összegyűjtsék, rejtve Magyarországra szállítsák, majd banki szolgáltatások igénybevételével tisztára mossák.
A kolumbiai megbízókkal kizárólag a vietnámi vádlott tartotta a kapcsolatot, és az általuk adott utasításoknak megfelelően járt el.
A vádlott a bűnszervezetbe közvetítőket, illetve rajtuk keresztül futárokat, és befizetést teljesítő személyeket vont be, anyagi haszon ígéretével - tették hozzá.
A külföldre kiküldött futárok a kábítószer-kereskedelemből származó, nagy összegű euró és dollár készpénzcsomagokat, elsősorban Hollandiából, Belgiumból, Németországból és Spanyolországból, kifejezetten rejtett szállításra kialakított személy- és tehergépjárművekben hozták Magyarországra.
A Magyarországra szállított pénzösszeget a futárok átadták a közvetítőknek, akik azt átszámolták, végül
a bűnszervezet tagjai Magyarországon és Szlovákiában bankszámlákat nyitottak, amelyekre a pénzt befizették, majd onnan távol-keleti cégek számláira utalták tovább.
A bűnszervezet vietnámi irányítója mellett 19 magyar állampolgár, akik a vád szerint az erre a célra megnyitott bankszámlákra pénzbefizetéseket teljesítettek, illetve esetenként közreműködtek a tovább utalásban is.
A Fővárosi Főügyészség a bűnszervezet vietnámi irányítójával és társaival szemben bűnszervezetben, különösen nagy értéket meghaladó értékre elkövetett pénzmosás bűntette
és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, amelyben valamennyi vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.
A főügyészség emellett a vietnámi vádlott esetében Magyarország területéről történő határozott idejű kiutasításra, a többi vádlottal szemben pedig pénzbüntetés kiszabására is indítványt tett - áll a közleményben.
Az év elején a rendőrök két férfit fogtak el Szegeden, akiket kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak, mivel egy hozzájuk köthető garázsban majdnem 50 kilónyi kábítószert találtak. Elfogásukról rendőrségi videó is készült.
Májusban kilószámra foglaltak le többfajta drogot, többek között saját készítésű amfetamint két dílertől a kőbányai rendőrök. A két férfi már hosszabb ideje élt ebből, milliókat kerestek a droggal.
Októberben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Ausztriából érkező küldeményekben csaknem hat kilogramm kábítószert találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
(A címlapi kép illusztráció!)