Szijjártó Péter: A brüsszeli döntések oda vezettek, hogy az európai versenyképesség mélypontra került

Vágólapra másolva!
Az elmúlt évek elhibázott brüsszeli döntései oda vezettek, hogy az európai versenyképesség mélypontra került. Immáron csak harmadik helyen állunk a világgazdasági teljesítményhez való hozzájárulás tekintetében, ráadásul az elmúlt évtizedek legrosszabb értékével - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn, az uniós Külügyi Tanács ülése előtt.
Vágólapra másolva!

Azt írta:

a földgázért négyszer annyit kell fizetni Európában, mint Észak-Amerikában, a villanyáram ára pedig triplája a kínainak.

Közölte: miközben az európai növekedésnek sokáig biztos alapját adó kelet-nyugati együttműködést szálanként vágják el, immár a tizenkettedik szankciós csomagról vitázunk úgy, hogy az eddigi tizenegy hatásairól továbbra sem készült semmifajta őszinte elemzés.

Ma Brüsszelben, a Külügyi Tanács ülésén újra egymásnak feszülünk: mi az európai versenyképesség javulását szeretnénk, s nagymértékben ehhez hozzá is járulunk, hiszen idén is

számos olyan beruházásért folytatott versenyt nyertünk meg, ahol az alternatíva egy-egy EU-n kívüli helyszín lett volna

- fogalmazott Szijjártó Péter.

Az idei évi magyar beruházási rekord az európai gazdaságot is erősíti, érdemes lenne tehát európai szinten is alkalmazni az alapvetését: a kelet-nyugat gazdasági együttműködést nem veszélyként, hanem egy nagy lehetőségként kell felfogni - tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.