Szijjártó Péter: A munkaalapú gazdaságpolitika jelenti a stabil jövő garanciáját Magyarországon

A munkaalapú gazdaságpolitika jelenti a stabil jövő garanciáját Magyarországon.
Vágólapra másolva!
A munkahelyteremtésre összpontosító politika jelenti a stabil jövő garanciáját Magyarországon, ennek köszönhetően sikerült a válságok ellenére is megdönteni tavaly a beruházások, a foglalkoztatottság és az export rekordját - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Zürichben.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető egy, svájci vállalatvezetőkkel rendezett kerekasztal-beszélgetést követően arról számolt be, hogy az utóbbi időszakban kétszer is a feje tetejére állt a világgazdaság, de hazánkban ennek dacára is sikerült tavaly a valaha volt legsikeresebb évet zárni gazdaságilag, és mára bizonyos, hogy idén is újabb csúcsok fognak születni.

Aláhúzta, hogy "brutális" beruházási rekordot fog dönteni a gazdaság, az export nagyjából 8 százalékkal bővül, illetve továbbra is abszolút reális jelenség marad a teljes foglalkoztatás.

Minderre pedig egyedül azért kerülhet sor, mert a kormány a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború okozta krízis alatt is kitartott a munkahelyteremtésre és beruházásösztönzésre építő politikája mellett - hangoztatta.

- figyelmeztetett.

Majd kiemelte, hogy a munkanélküliség finanszírozása helyett inkább annak megelőzésére fókuszáltak.

A miniszter elmondta, hogy az elmúlt években többek között a svájci vállalatok beruházásainak köszönhetően is bebizonyosodott, hogy ez a helyes gazdaságpolitika, vagyis

- tette hozzá.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a svájci beruházások is hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország nem csupán túlélte a válságokat, hanem mindegyikből megerősödve tudott kikerülni.

Tájékoztatása szerint a hazánkban jelen lévő körülbelül 900 svájci cég 30 ezer embernek ad munkát, és a kormány az utóbbi nyolc évben 36 társaság beruházásához nyújtott támogatást.

- tudatta.

A miniszter rámutatott, hogy Magyarország elkötelezett tagállamként erős Európai Unióban érdekelt, de olyan közösségben, amely nem centralizálja tovább a hatásköröket, hanem lehetővé tesz a nemzetek szuverenitásának, hagyományainak megőrzését.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy olyan Európai Uniót szeretnének, ahol nem veszik el a vitához való jogot, és olyan Európai Uniót, amely nemcsak beszélnek a demokráciáról, hanem azt komolyan is veszi, és demokratikusan is működik.

A munkaalapú gazdaságpolitika jelenti a stabil jövő garanciáját Magyarországon. Forrás: ALL_RIGHTS_RESERVED/Marton_Kiraly

Elmondta, hogy ma hatalmas viták zajlanak arról, hogyan nézzen ki az Európai Unió jövője. Ugyanakkor látszik, hogyha valaki a liberális mainstreamtől eltérő álláspontot képvisel, akkor rögtön pénzügyi szankciókkal sújtják.

- vélekedett.

Illetve azt is sérelmezte, hogy amikor valaki az ukrajnai béke minél előbbi megteremtése érdekében a kommunikációs csatornák fenntartásának fontosságáról beszél, akkor értelmes vita helyett azonnal

az oroszok bábjának, Putyin szövetségesének vagy a Kreml propagandistájának tüntetik fel.


A miniszer szerint a demokratikus vita lehetősége nem adott az Európai Unióban, Brüsszel csak beszél a demokráciáról, nem demokratikusan működik, és közben pedig az emberek akaratát kérdőjelezi meg. Ez látszik például a nemzeti konzultációhoz való hozzáállásban is.

Ennek kapcsán kifejtette, hogy a nemzeti konzultáció, az emberek támogatása óriási erőforrást jelent a kormány számára a nemzet jövőjét alapvetően befolyásoló viták során.

- közölte.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!