Szijjártó Péter: Esély van három magyar állampolgárságú túsz szabadon engedésére

SZIJJÁRTÓ Péter; TISZA Kálmán
Budapest, 2023. október 31. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén az Országház Tisza Kálmán-termében 2023. október 31-én. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Az öt közül három magyar állampolgárságú túsz is abba a kategóriába esik, akiket szabadon engedhet a Hamász az ideiglenes gázai tűzszüneti megállapodás keretében - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Zürichben.
Vágólapra másolva!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy

öt, magyar állampolgársággal is rendelkező személyt tart fogva a terrorszervezet, akik kiszabadításáért az elmúlt időszakban mindent megtett a kormány.

Folyamatos a kapcsolattartás az illetékes izraeli munkacsoporttal, illetve a közvetítőként fontos szerepet játszó katari vezetéssel is - tájékoztatott.

Ennek kapcsán közölte, hogy a nap folyamán is egyeztetett katari kollégájával, akinek háláját fejezte ki a következő napokban egyes túszok szabadon engedését lehetővé tevő fegyvernyugvás tető alá hozásában vállalt fellépése miatt.

Aláhúzta:

arra kérte a külügyi államminisztert, hogy továbbra is tegyenek meg mindent a magyar túszok mielőbbi kiszabadítása érdekében, és erről az illetékes biztosította is őt.

Szijjártó Péter üdvözölte az ideiglenes tűzszüneti megállapodást, amelyet szavai szerint remélhetőleg további olyan egyezmények követnek majd, amelynek nyomán az elhurcoltak mindegyike hazatérhet.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Illyés Tibor

A hírek világossá tették, hogy a túszok melyik csoportja számíthat a szabadulásra. Ebben a tekintetben három olyan, magyar állampolgársággal rendelkező túsz van, akik a nyilvánosságra hozott kategóriákba beleférnek. Őszintén reméljük, hogy lehetőleg mind a három az elbocsátottak között lesz - mondta.

- tette hozzá.

A miniszter végül rámutatott, hogy az izraeli hatóságok sem a magyar kormánnyal, sem pedig a túszok családtagjaival nem közöltek még információkat.

- összegzett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!