Ellenezzük, hogy Ukrajna megkezdje az uniós csatlakozási tárgyalásokat, ezzel összefüggésben határozatot terjesztettünk a parlament elé! – írja Kocsis Máté bejegyzésében.
Az Európai Bizottság nem mérhet kettős mércével. A tagjelölteknek eddig is minden egyes kritériumot teljesíteniük kellett, most sem lehet kivételezni aktuálpolitikai és ideológiai szempontok miatt
– hangsúlyozza a politikus
Olyan nincs, hogy Ukrajna beelőzze a csatlakozásra váró észak-balkáni országokat. Ráadásul úgy, hogy még a tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételeket sem teljesítette - elég csak a kisebbségek helyzetére és nyelvhasználatára gondolni – ismertette, hozzátéve, hogy
nem tisztázott, hogy az ukrán tagság milyen hatással lenne például az Unió költségvetésére, a kohéziós- és agrárpolitikájára. Ezért ezt a kérdéskört nulladik lépésként meg kell vitatnia a tagállamok vezetőinek. Az ügyben konszenzusra lenne szükség, de ez ma hiányzik.
Nem lehet felelősségteljes döntést hozni a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről, ezért arra kérjük a kormányt, hogy a fenti álláspontot képviselje az Európai Tanácsban és az Európai Unió intézményeiben – zárta bejegyzését a Fidesz frakcióvezetője.