Nyitrai Zsolt: Az Országgyűlés az év végén elfogadta a magyar építészetről szóló törvényt

NYITRAI Zsolt Péter
Nyitrai Zsolt, a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes országgyűlési képviselője az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös gyorsforgalmi út átadóünnepségén Maklár közelében.
Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés az év végén elfogadta a magyar építészetről szóló törvényt, amelyről több körben egyeztettek a fogyatékossággal élőket képviselő szervezetek tagjaival, hogy elmondhassák véleményüket az őket is érintő szabályozásról - mondta a Facebook-oldalára vasárnap feltöltött videóban Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója.
Vágólapra másolva!

Nyitrai Zsolt úgy fogalmazott, ezen a területen különösen érvényesül a "semmit, rólunk, nélkülünk" elv, és hozzátette, hogy a megküldött javaslatok nagy része beépült a jogszabályba.

Mint mondta, a magyar kormány stratégiai partnerei a fogyatékossággal élőket képviselő szervezetek, amelyek költségvetési támogatása az elmúlt 12 évben háromszorosára nőtt.

- jelentette ki a főtanácsadó.

A videóban Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára elmondta, hogy

az építészeti törvény 12 alapelvre épül, mindegyik központjában az értékvédelem áll,

legyen szó akár a természeti értékek, az épített örökség vagy az életminőség védelméről.

Ismertetése szerint a törvény a teljes hazai építésügy rendszerét szabályozza újra, amely a következő évtizedeket is meghatározza.

Velegi Dorottya, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének megbízott szakmai vezetője arról beszélt: szervezetük is kézhez kapta az építési törvény tervezetét, és örömmel látták, hogy elfogadták a koncepcióhoz korábban benyújtott javaslatukat.