Vágólapra másolva!
Szalay-Bobrovniczky Vince, a miniszterelnökség társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Heti TV Pirkadat című műsorában beszélt Izraelről és a hazai zsidó civil szervezetekről
Vágólapra másolva!

A politikus elsőként Izrael háborúja kapcsán megismételte a magyar kormány álláspontját, mely szerint Izraelnek igenis joga van az önvédelemre. Azt is hozzátette, Magyarország ezzel nem a többség álláspontján van, annak ellenére, hogy be kell látnia mindenkinek, minden államnak meg kell tudni védenie magát, és ez nincsen másképp a zsidó állam esetében sem.

Az államtitkár külön is említést tett a zsidó civil szervezetekről, megjegyezve, a mostani helyzetben is komoly aktivitást tanúsítanak ezek a szervezetek. A kormány mindig is kiemelten foglalkozott a civil szféra támogatásával, amibe természetes módon beletartoznak a zsidó szervezetek is. Ebben az évben, emelte ki Szalay-Bobrovniczky Vince, egy külön alapot hozott létre a kormány a zsidó felekezetekhez köthető szervezetek számára a holokauszt 80. évfordulójával kapcsolatos megemlékezések szervezésére.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.