A börtönben maradhat a százmilliós számlagyárat irányító egykori ügyvéd, Vig Mór

Vig Mór
Vágólapra másolva!
Továbbra is börtönben tartaná a hatóság a sok száz milliós számlagyár működtetésével gyanúsított exügyvédet, Vig Mórt – tudta meg a Magyar Nemzet. Mint írják, korábban több más súlyos bűncselekménnyel is összefüggésbe hozott férfi letartóztatásának a meghosszabbítását a közelmúltban kezdeményezte a NAV nyomozását felügyelő ügyészség.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Főügyészség a napokban kezdeményezte a több száz milliós költségvetési csalási ügy miatt jelenleg is börtönben ülő Vig Mór letartóztatásának a meghosszabbítását – közölte a bíróság a Magyar Nemzettel. Hozzátették: a bíróság az ügyészi indítványról határidőben döntött, azonban annak tartalmáról csak később tudnak tájékoztatást adni.

Vig Mór letartóztatása Forrás: Facebook/NAV

Bezárt az illegális számlagyár

Vig Mór nevét egy tavaly november végi látványos adóhatósági razzia kapcsán ismerhette meg a szélesebb közvélemény. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága több száz milliós számlagyár működtetésének gyanújával csapott le a jogászra, akit többek között

különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással gyanúsítottak meg.

Verőlegények, vesztegetés, nemzetközi csalás

Nem sokkal később az is kiderült, hogy nem ez a férfi egyetlen ügye: Vig egy jelenleg is körözött bűnöző társaságában vehetett részt egy nemzetközi csalássorozatban, illetve egy vesztegetési ügyben két éve jogerősen is elítélték.

A férfit korábban azzal is meggyanúsították, hogy megverette felesége volt párját, igaz, az eljárást végül bizonyítékok hiányában megszüntették. Az ügy ugyanakkor ezzel még nem ért véget, mert a sértett pótmagánvádat nyújtott be, amit a bíróság befogadott, így ez a súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás a Budai Központi Kerületi Bíróságon (BKKB) még folyamatban van.

Zavaros cégügyek

A Magyar Nemzet Vig homályos cégügyeiről is beszámolt már: például Büro Cégkezelő Kft. néven egy cégtemetőként is működő szolgáltató köthető a jogászhoz, amely a II. kerületi Keleti Károly utca egyik földszinti üzlethelyiségébe van bejegyezve; majd azt is megírtuk, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bizalmasának egyik vállalkozása is ehhez a szolgáltatóhoz került.

A jogvédő testvér

Vig Mórról az is tudható, hogy az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére. A hazánk lejáratásában élen járó jogvédő régi szereplője a magyar közéletnek, pontosabban inkább a Soros-hálózatnak: dolgozott a Magyar Helsinki Bizottságnál és a Soros-alapítványnak nevezett Open Society Foundationsnél is. Az Origo a Vig Mór-botrányról itt írt részletesen.