Döcher-akta: hatalmas alvilági fegyverarzenálra bukkant a rendőrség

Turek
Turek
Vágólapra másolva!
Ítéletet hirdetett a bíróság annak a férfinak az ügyében, akinek a házában egy hatalmas fegyverarzenálra bukkantak néhány éve a rendőrök – tudta meg a Magyar Nemzet. A budai ingatlanban elrejtett fegyverek egy vallomás szerint a Sátor Lajos vezette rettegett szlovákiai bűnszervezethez, illetve a dunaszerdahelyi mészárlással és a Döcher-gyilkossággal összefüggésbe hozott alvilági nehézfiúhoz, Turekhez tartoztak.
Vágólapra másolva!

2022 januárjában egy budai ház teraszában elrejtett fegyvereket és lőszereket foglaltak le a rendőrök. A hatóság emberei valóságos fegyverarzenálra bukkantak: géppisztolyokat, kézifegyvereket, hangtompítókat, maszkokat, golyóálló mellényeket és tizenegy kézigránátot találtak. A Magyar Nemzet összefoglalója szerint a fegyverekre egy olyan férfi ingatlanában bukkantak rá, aki a Turek néven ismert U. Alexszel állt kapcsolatban. Később a ház tulajdonosa vallomásában azt mondta, hogy 

a fegyverarzenál Turekhez és ahhoz a Sátor Lajos vezette bűnszervezethez tartozott, amely több tucat alvilági leszámolást hajtott végre Szlovákiában.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a fegyverek ügyében a közelmúltban jogerős ítélet született, Turek egykori barátját pedig lőszerrel és lőfegyverrel, illetve robbanóanyaggal való visszaélés miatt több milliós pénzbüntetésre ítélték.

Noha a portál információi szerint a rengeteg lőfegyver között három olyan típusú is volt, amit Döcher György lelövésénél használtak, az eljárás során tisztázták, hogy ezeket a fegyvereket nem használták semmilyen, eddig ismertté vált alvilági leszámolásnál, így sem a Döcher-gyilkossághoz, sem pedig a dunaszerdahelyi vérengzéshez nem köthetők. Utóbbi két üggyel egyébként Tureket hozták összefüggésbe a hatóságok. 

Döcher-gyilkosság
A Döcher gyilkosság helyszíne.
Fotó: hvg

Kivégezték az alvilág hóhérját és testőrét

Döcher Györgyöt és testőrét 1999. február 2-án délelőtt 11 óra tájban egy sötét, hosszú kabátot, fején kapucnit, arcán sálat viselő férfi gyilkolta meg a XV. kerületi Palotás presszóban. A bérgyilkos vélhetően egy 7.65-ös, cseh gyártmányú Scorpion géppisztolyból adott le húsz lövést. Egyik áldozatát tarkón, a másikat szembe lőtte. Döcher felesége és az asztalnál ülő negyedik férfi sértetlen maradt. A leszámolás alig néhány másodpercig tartott, majd a gyilkos sietve távozott. 

A Csontkezű, illetve az alvilág hóhéra gúnynéven emlegetett Döcher likvidálásával kapcsolatban több verzió is napvilágot látott, felmerült egy meghiúsult fegyverüzlet miatti konfliktus, valamint titkosszolgálati szálakat is pedzegettek. Utóbbit azért, mert a gyilkosság helyszínén a katonai elhárítás több munkatársa is ott volt, ám a szerepüket tisztázták a nyomozásban.

Döcher György
A meggyilkolt Döcher György
Fotó: hvg

A Pápay Tibor vezette szervezett bűnözői csoportot nem sokkal Döcherék agyonlövése után, 1999. március 25-én végezték ki Dunaszerdahelyen, a Fontana étterem emeletén. A maffialeszámolást hárman követték el, egyikük a földszinten levő vendégeket tartotta sakkban, két elkövető pedig az emeleten a 113, gépkarabélyból leadott lövéssel tíz bandatagot ölt meg. A maffiózók azt hitték, razzia van a bárban, mivel a támadók kommandós öltözetben – „Mindenki a földre! Rendőri akció!” felszólítással – törtek rájuk. A dunaszerdahelyi mészárlásban a szlovák hatóság szerint Turek mellett B. Károly is érintett, utóbbi személy ugyanakkor együttműködik a szlovák rendőrökkel.  A férfit a magyar hatóság korábban egy bizonyítási eljáráshoz „kölcsönadta” a szlovákoknak: B. Károlyt a vérengzés helyszínére vitték, és „újrajátszatták” vele, hogyan történt a tízes gyilkosság.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!