Erősödik Magyarország légierejének képessége

gripen (Forrás: Honvédelmi Minisztérium)
gripen (Forrás: Honvédelmi Minisztérium)
Vágólapra másolva!
Négy újabb Gripennel erősödik a Magyar Honvédség – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter pénteken.
Vágólapra másolva!

A Honvédelmi Minisztérium közleményében azt írta, 

Magyarország megnövekedett külföldi szerepvállalása és a megváltozott biztonsági környezet miatt szükségessé vált a légierő harcászati repülő képességének továbbfejlesztése. 

Idézték a honvédelmi minisztert, aki bejelentette, hogy a meglévő 14 JAS-39 Gripen többcélú harcászati repülőgép mellé ezért a magyar kormány további négy JAS-39C beszerzéséről döntött.

A miniszter szerint az új beszerzések által erősödik Magyarország légierejének képessége az ország légterének nemzeti- és NATO-elvárások szerinti védelmére. A tárca közleményében azt írta: 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a csúcstechnológiás többfunkciós harcászati repülőgép „kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkezik, mind légiharc, mind földi célpontok elleni hatékonyság, mind üzemeltetés tekintetében”.

A miniszter emlékeztetett arra: a Magyar Légierő gerincének számító Gripen-flottát nemzetközi szinten is ismerik és elismerik, a magyar JAS-39-esek három alkalommal védték a balti országok légterét a NATO missziójának (BAP) keretében, 2025-ben pedig újra ellátják ezt a feladatot. Mindemellett szintén a magyar Gripenek látják el - Olaszországgal közösen - Szlovénia, valamint a V4 tagállamokkal együttműködésben Szlovákia légterének védelmét is.

A tárca tájékoztatása szerint a felek a flotta bővítése mellett a svédek által nyújtott logisztikai szolgáltatások hosszú távú, tíz éves meghosszabbításáról, valamint kiképzési együttműködésről is megállapodtak.

A HM közleménye idézte Szalay-Bobrovniczky Kristófot, aki arról is beszélt, „a mesterséges intelligenciát alkalmazó Kiválósági Központ jön létre a Honvédelmi Minisztérium és a SAAB svéd hadiipari vállalat között létrejött együttműködési megállapodás alapján”. A svéd fél részt vesz a többi közt a Magyar Légierő harcászati repülő képessége, illetve az azt támogató üzemeltetési kapacitások virtuális kiképzési szükségleteinek fejlesztésében is. Ehhez kapcsolódóan, a - magyar részről a Védelmi Innovációs Kutatóintézet NZrt. (VIKI) által koordinált - központban pilot projektként indul el a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazásával támogatott karbantartási képzés - írták.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!