Jelentősen túlárazott szerződést köthetett Karácsony kedvenc polgármestere

Vágólapra másolva!
Az I. kerület Budavári Önkormányzat tavaly kötött egy biztonságtechnikai szerződést szoftverek beszerzéséről, illetve karbantartásáról. A szakértők véleménye szerint a havi szolgáltatás is meglepő, ugyanakkor a hasonló feltételekre vonatkozó árajánlat alapján a budavári Fidesz elnöke szerint a szerződés jelentősen túlárazott. V. Naszályi Márta, a kerület vezetője Karácsony Gergely kedvenc polgármestere, többször is nyíltan kiállt mellette.
Vágólapra másolva!

„Nem ez az első kétes ügye a közelmúltból a baloldali városvezetésnek az I. kerületben. A Ruszwurm cukrászda és a Vári Puncs Bt. esetében az ingatlanjai bérbeadása miatt érte kár az önkormányzatot, míg az Officium Irodafejlesztő Zrt.-vel több mint kétszeresen túlárazott szerződést kötöttek – és mindennek tetejébe V. Naszályi Márta polgármester ki is tüntette a cég vezetőjét” – mondta egy háttérbeszélgetés keretében Böröcz László, a budavári Fidesz elnöke.

A nyilvános szerződés szerint az Officium Irodafejlesztő Zrt. szállított egyedi bútorokat a Közterület-felügyelet, valamint a Budavári Kapu Kft. számára. A bútorszállítások mellett az önkormányzat külön szerződést kötött az érintett társaságokkal egy informatikai és beléptetőrendszerről, ami főleg a beléptetőrendszert takarta. A biztonságtechnikai és beléptetőrendszer kialakítása tárgyban a szerződés értéke bruttó 6 126 480 forint volt és további 36 hónapon át karbantartás-szolgáltatásra havi 342 900 forintot fizettek. Így a teljes szerződés értéke bruttó 18 470 880 forint volt – írta az Index.

Kikerülték a versenyeztetést?

Ennek a nettó összege a közbeszerzési értékhatár alatt található. Böröcz László szerint vélhetően azért kötötték meg néhány százezer forinttal az értékhatár alatt a szerződést, hogy kikerüljék a versenyeztetést. „Ugyanakkor a tényleges teljes telepítést, szállítást egy másik cég végezte. Ez nem szerepel a szerződésben, csak a beszámolókból derült ki: MPS-STÚDIÓ Kft.” – tette hozzá a budavári Fidesz kerületi elnöke, aki az ügy előzményeit is ismertette. A polgármesteri döntés alapján az Országház utca 9. alatti műemlék épületbe költöztettek több kerületi céget; a közterület-felügyelők és a parkolóőrök – Böröcz szerint egyébként is kétes indokoltságú – várba költöztetése körülbelül egymilliárd forintba került.

Az Officium nevű cég először bútorokat szállított az épületbe több tíz millió forintért, majd később a beléptetőrendszerek kiépítését és karbantartását is rájuk bízták. A rendszer eszközeit dupla áron, 4,5 millió forintért adták, ugyanezt nagyjából 2,3 millió forintért bárki megvásárolhatja az interneten. Böröcz László erre két példát is felhozott:

a munkaidő-nyilvántartó szoftvert közvetlenül a gyártó weboldalán bruttó 703 000 forintért kínálja, de a szerződésben a cég több mint bruttó 1 millió forintért szállította le az önkormányzatnak. 

Ugyanakkor a felszerelt hat darab IP-kamerát is több mint kétszeres áron, bruttó 782 346 forint helyett bruttó 1 767 840 forintért adták el.

100 százalékos túlárazás

A budavári Fidesz elnöke kiemelte, hogy az általuk bekért árajánlat alapján – amit egy közismert biztonságtechnikai cég adott – leszögezhető: a telepített beléptetőrendszer havi karbantartási és üzemeltetési díja több mint a duplája a piacon elérhetőnek. A bekért árajánlat alapján bruttó 157 480 (összesen 5 669 280) forint havonta, szemben a megkötött szerződéssel, ami bruttó 342 900 (összesen 12 344 400) forintot tartalmaz. A szerződés szerinti 3 évvel számolva 6 675 120 forint a különbség a valós és a szerződés alapján kifizetett összeg között.

Azaz összesen 18 470 880 forintot fizetett az önkormányzat, ami nagyjából a feléből kivitelezhető lehetett volna – állítja Böröcz László, aki szerint munkadíjnak felszámoltak 1,4 millió forintot, de a szállítást és a telepítést egy másik cég végezte, amely nem szerepel a szerződésben: „Ez a munkadíj is túlzó hét eszköz és egy szoftver szállítására és telepítésére.” Arra a kérdésre, hogy a kormánypárti frakciónak volt-e tudomása a beszerzésről, elárulta, csak később szereztek tudomást, hiszen a polgármester asszony nem teszi közzé, milyen szerződéseket köt két ülés között. De elkezdtük figyelni azokat a szerződéseket, melyek értéke éppen a közbeszerzési értékhatár alá esett. Így bukkantunk erre, és még csak az elején járunk.  Böröcz László szerint nem elég, hogy egy ilyen visszaélés egyik főszereplője maga a polgármester, de

különösen felháborítóvá teszi a történteket, hogy a túlárazott beruházás elkészülte után V. Naszályi Márta még kitüntetést is adott a kivitelező cégnek.

A Fidesz-frakció feljelentést tesz az ügyben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!