Kubatov Gábor: Novák Katalin és Varga Judit is elmentek a falig, ha a magyar érdekek védelméről volt szó

NOVÁK Katalin
Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke a közösségi oldalán mondta el véleményét az államfő és Varga Judit lemondásáról.
Vágólapra másolva!

„Az ember jellemét alapvetően nem egyetlen hibás döntés határozza meg, hanem sokkal inkább a felelősségvállalás, a cselekedeteivel való egyenes szembenézés” – írta Kubatov Gábor a Fidesz alelnöke és pártigazgatója vasárnap délután hivatalos közösségi oldalán

A pártigazgató Novák Katalin és Varga Judit lemondását követően arról írt a Facebookon, hogy 

Novák Katalin és Varga Judit személyében olyan embereket ismert meg, akik a nemzet szolgálata iránt elkötelezettek, a munkájukban kemények és alázatosak. 

Úgy fogalmazott:

Mindketten képesek voltak elmenni a falig - a hazai és a nemzetközi politikában egyaránt -, ha a magyar érdekek védelméről volt szó. A tisztesség és becsület most arra sarkallta őket, hogy bocsánatot kérjenek a hibájukért, és lemondjanak a közéletben viselt tisztségeikről. Ez is azt bizonyítja, hogy a mi politikai közösségünkben, a nemzeti oldalon a tetteknek következményei vannak.

Gyurcsányékban nincs semmi önkritika

Kubatov Gábor szerint mindeközben a baloldalon még mindig az a Gyurcsány Ferenc fújja a passzátszelet, aki a saját állampolgáraira támadt 2006-ban.

Mi voltunk azok, akik az Országgyűlés elé terjesztettük Európa legszigorúbb gyermekvédelmi törvényét. Ezzel megakadályoztuk azt, hogy a baloldali gender-aktivisták nyugati mintára érzékenyítsék gyermekeinket. A dollárbaloldal persze ezt sem támogatta, mert számukra fontosabb a brüsszeli elit szolgálata, mint a magyar gyerekek védelme...

A Fidesz alelnöke azzal zárta sorait, hogy

hiszem, hogy Novák Katalin és Varga Judit, a hibáik ellenére is többet tettek a hazánkért és a magyar emberekért az elmúlt években, mint a teljes magyar baloldal a rendszerváltás utáni történelemünkben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!