A baloldal teljesen lezüllesztette Budapest kerületeit, a közterületek siralmas állapotban vannak

Karácsony Gergely, Lánchíd, Tüttő Kata, botrány
Vágólapra másolva!
Miközben a baloldali vezetésű főváros a kampány közeledtével egyre több, a belváros egyébként is jó állapotú területein létrejövő fejlesztést jelent be, Budapest számos területén mostanra a képviselők és egyes önkormányzatok beszámolója szerint siralmas állapotba kerültek a közterületek, köszönhetően a fejlesztések hiányának.
Vágólapra másolva!

A IX. kerületben az elmúlt öt évben folyamatos romlás tapasztalható a közterületek állapotával kapcsolatban, mondta a Fidesz ferencvárosi önkormányzati képviselője, Gyurákovics Andrea. 

 

Folyamatos romlás Ferencvárosban

Azokat a felújításokat, amelyeket az előző városvezetés elkezdett, azokat még ugyan sikerült befejezni, de újabb projektekbe nem kezdett a Baranyi Krisztina vezette városvezetés, tehát megújulás már nincs a közterületeken, csak a folyamatos állagromlás látszik erre a problémára

– mondta Gyurákovics Andrea, majd kifejtette, hogy

a városvezetés a választáshoz közeledve kapkodásba kezdett, és a különösen a romos állapotban lévő közterületeket rendszeresen toldozzák-foltozzák. 

A politikus emellett elmondta, hogy a játszóterek és a kutyafuttatók megújítása, illetve karbantartása is elmaradt az elmúlt években, annak ellenére, hogy a költségvetésben források voltak elkülönítve a közterületek felújítására, tereprendezésre. Emellett az utóbbi években a politikus szerint a Külső-Ferencvárosban található területek felzárkóztatása is várat magára, amelyre a korábbi városvezetés idején különösen nagy hangsúlyt helyeztek.

 

A következő városvezetésnek egyik fontos feladata lesz az, hogy ezeket az elmaradt munkákat bepótolja

– jelentette ki a politikus.

Elhanyagolt Józsefváros

A Magyar Nemzet szerint azonban nem Ferencváros az egyetlen kerület, ahol rossz állapotban vannak a közterületek. Józsefvárosban Szilágyi Demeter, a helyi Fidesz önkormányzati képviselője szerint elhanyagolttá váltak a közterületek az elmúlt években. A politikus elmondta, ha valaki a kerület utcáin járkál, akkor először biztosan az elhanyagoltság fog feltűnni neki. 

Nagyon sok helyen a járdák már felújításra szorulnának. Az úttest, az útburkolatok állapota is rossz, nincsenek rendesen karbantartva. A terek elhanyagoltak, annak ellenére, hogy a 2019 előtti jobboldali városvezetés idején Józsefváros összes nagyobb közterületét felújították. Abban az időszakban egy ciklus alatt több útszakasz újult meg, miközben az elmúlt öt évben nem egész 300 méter útszakaszt újított fel a baloldali városvezetés

– jelentette ki Szilágyi Demeter, majd hozzátette, hogy a közterületek fenntartására és karbantartására fordítható összegeket a városvezetés máshol költötte el, csak egyelőre nem lehet tudni, hogy hol. 

Eközben pedig az önkormányzat rendre kísérletet tesz a közterületek valamilyen megújítására, ám azok rendszerint sikertelenül végződnek. Ez történt a Harminckettesek terénél is, ahol a teret lezárták az autóforgalom elől. Azonban ez a projekt, amely 14 millió forintjába került a józsefvárosiaknak, nem tartott túl sokáig, ugyanis pár hónap után felszámolták a lezárást, és visszaadták a területet a forgalomnak.

Gyalázatos állapotú erzsébetvárosi közterületek

Erzsébetváros fideszes önkormányzati képviselője, Benedek Zsolt a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy

a VII. kerületben gyalázatos állapotban vannak a közterületek, köszönhetően a baloldali pártok folyamatos vitájának, ami a közterületi takarítást végző cég vezetőjéről szólt. 

A pártok ugyanis csaknem fél éven keresztül azon vitatkoztak, hogy ki vezesse a szóban forgó vállalatot. A tavalyi év arról szólt lényegében a politikus szerint, hogy 

a baloldali frakciók azon marakodtak, hogy ki vezesse a közterületi takarítást végző céget, és hogy miként tudják a régi, szintén a baloldal által odarakott személyt a pozíciójából „kizsarolni”.

Ennek a huzavonának pedig lényegében áldozatul esett a közterületi takarítás.

Itt azt kell látni, hogy lényegében hegyekben áll a szemét Erzsébetváros utcáin. Sokszor hetekig kallódik zöld műanyag zsákokban a szemét a közterületeken. Ez pedig tavaly év végére odáig fajult, hogy a momentumos alpolgármester asszony saját maga ismerte el, hogy óriási problémák vannak a közterület takarításával

– emelte ki a politikus, majd elmondta, hogy a közterületek tisztán tartásával foglalkozó céget végül január elsejével teljesen átszervezték, de ez csak tovább rontotta a helyzetet a közterületeken.

Elöntötte a szemét Terézvárost

A közterületek állapotával kapcsolatban Lindmayer Viktor, a terézvárosi Fidesz frakcióvezetője elmondta a lapnak adott interjújában, hogy a kerületben található közterületek az elmúlt években egyre inkább elhanyagolttá váltak.

Nagyon megszaporodott a kutyapiszok és a kosz a kerületben. És ami még rendkívül jellemző, hogy sajnos nagyon sok hajléktalan jelent meg Terézvárosban az elmúlt időszakban, ami élhetetlenné teszi a helyiek, illetve a környéken közlekedők életét, ez ellen pedig nem tesz semmit a városvezetés

– emelte ki a politikus, majd hozzátette, hogy ennek eredményeként a kerületben is megfigyelhető egyfajta szlömösödés (egy sajátos szelekciós folyamat, melynek öngerjesztő kísérőjelensége a társadalom perifériájára szorult csoportok összeverődése, tartós jelenlétük miatt az épített környezet folyamatos romlása, a közösségi szegregáció, végül pedig a gettó kialakulása – a szerk.), ami csökkenti az emberek szubjektív biztonságérzetét.

Útfelújításra sem költ a főváros

A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a XXII. kerületi önkormányzat elmondta, hogy általánosságban romlott a fővárosi tulajdonban lévő közterületek állapota, ugyanis a kerületben az elmúlt időszakban mindössze két esetben történt fővárosi finanszírozású közútfejlesztés, illetve -felújítás. 

A balliberális vezetésű fővárosi önkormányzat a tömegközlekedéssel érintett útszakaszok fenntartásában sem sikeres Budafok-Tétényben, számos közülük már évek óta felújításra szorulna. 

A felújítások hiányának köszönhetően több útszakasz is olyan kritikus állapotba került, hogy azt az önkormányzatnak kellett felújíttatnia a főváros helyett, amihez kormányzati támogatást is sikerült szerezniük. Emellett pedig a felújítások esetében a főváros nem kommunikál megfelelően a helyiekkel, ezeket a feladatokat sokszor az önkormányzatnak kell elvégeznie. Az önkormányzat a Főkert munkáján is talál kifogásolni valót, mint írták:

a zöldfelületek karbantartása ugyan folyik, megköszönve a FŐKERT munkatársainak valóban körültekintő munkáját, de tíz-húsz négyzetméter zöldfelület magas színvonalú felújítása már nem megoldható feladat számukra, pedig óriási igény lenne rá.

Az önkormányzat a Magyar Nemzetnek küldött válaszában a Főkert munkájával kapcsolatban kifejtette, hogy a fővárosi kezelésű terület a nagytétényi Kastélypark is, aminek rendszeresen javasolják felújítását. 

A játszótér és a park elhanyagoltságára hosszú évek óta érkeznek a lakossági észrevételek, melyeket rendre továbbítunk a fővárosnak, de érdemi változás nincs az ügyben

– írták, majd hozzátették, hogy a terület egy részét a Főkert munkatársai korábban kijelölték méhlegelőnek, ott már nem is vágják a füvet rendszeresen, emellett pedig a főváros nagy területeket minősített át a Duna-partján természetvédelmi területté, azonban annak megvédése, rehabilitációja, de még a tisztán tartása érdekében sem történik semmi.

Megjelentek a hajléktalanok Csepelen, zaklatják a járókelőket

A csepeli Fidesz szóvivője, Dobronyi Szilveszter a lapnak elmondta, hogy a XXI. kerületben sem rózsás a közterületek állapota, amelyeket a szóvivő szerint leginkább a siralmas szóval lehetne leírni. 

Alapvetően a kerületnek a központi részén, azon belül is a sétálóutca környékén mindennapos a szemét, a káosz, a bűz, amit a hajléktalanok hagynak maguk után. A területen pontosan ugyanaz a káoszos helyzet uralkodik, mint a főváros belső kerületeiben

– emelte ki Dobronyi, majd hozzátette, hogy

a környéken a járókelők mindennapos atrocitásoknak vannak kitéve az alkohol vagy egyéb tudatmódosító szerek befolyása alatt álló, ott tengődő emberek részéről.

Ha elmegyünk a sétálóutcára, illetve annak környékére, akkor láthatjuk, illetve a saját orrunkkal is érezhetjük a környéken terjengő vizelet- és emberiürülék-szagot

– emelte ki a szóvivő.

Leamortizálódott Zugló

Minden felmérés azt mutatja, hogy a zuglóiak szerint az egyik legjelentősebb probléma a kerületi közterületek siralmas állapota a kerület kormánypárti képviselője, Borbély Ádám szerint. A politikus a Magyar Nemzet kérdésére elmondta, hogy ezen a helyzeten az sem segít, hogy a forgalmasabb fővárosi fenntartású utak esetében a helyzet még ennél is rosszabb. 

Gondoljunk bele, milyen állapotokat lehet tapasztalni mondjuk a Nagy Lajos király útja mentén, a Bosnyák téren vagy az Örs vezér terén? A Bosnyák tér felújítása a fideszes kerületvezetés idején kezdődött, aztán a baloldali polgármesterek egyetlen megújult négyzetmétert sem tudtak hozzátenni. Az elmúlt harminc évben 'Pest Rózsadombjából', az irigylésre méltó Zuglóból mára leamortizálódott, lesajnált kerület lett

– jelentette ki Borbély Ádám, majd hozzátette, hogy ennek egyik első számú oka az, hogy 

a baloldali kerületvezetés az országos politikával foglalkozott, a közterületek pedig gazdátlanok maradtak.

Borbély meggyőződése szerint ma már nem az számít Zuglóban, hogy ki jobboldali, baloldali vagy liberális, hanem az, hogy az elkövetkezendő önkormányzati ciklusban sikerül-e meghaladni az elmúlt évtizedek gazdátlan, ejtőernyős politikáját az összes messziről jött, zavaros szereplőjével együtt. 

A változás a fejekben kezdődhet el: egy önkormányzati választáson nagypolitika helyett helyi ügyekkel kell foglalkozni, és ha alkalmas, itt élő vezetői lesznek a kerületnek, a közterületek állapota is javulni fog

– emelte ki a politikus.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK