A kormány még tovább szigorít a gyermekvédelmi törvényeken, a baloldal mindig akadályozza a pedofilok elleni küzdelmet

GYURCSÁNY Ferenc
Gyurcsány Ferenc
Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A kormány megvédi a gyermekeket, és még tovább szigorítja a gyermekvédelmi rendszert. Ezzel szemben a baloldali kormányzás ideje alatt szabadon járhattak az utcán a pedofilok, senkit sem csuktak le. A Fidesz-KDNP-kormány számára sohasem volt kérdés a pedofília ügye, és mindent megtett a gyermekek védelmében. A pedofiloknak nincs és nem is lesz kegyelem.
Vágólapra másolva!

A magyar gyermekvédelmi rendszer ma sokkal erősebb, mint 2010-ben

A magyar gyermekvédelmi rendszer ma sokkal erősebb, mint 2010-ben, mert 500 pedofil bűnözőt lecsuktunk – mondta Orbán Viktor hétfőn az azonnali kérdések órájában a Parlament ülésén. A kormányfő hozzátette: ha Magyarországon a szülők valakiben megbízhatnak, az nem a baloldal, amely pedofilokat rejtegetett, hanem a mostani kormány.

Önök soha nem segítettek nekünk a pedofília elleni küzdelemben, így nem támogatták az összes javaslatot, többek között a pedofil nyilvántartást sem

 – mondta a kormányfő.

Minden egyes gyermekvédelmi intézményt átvilágítanak

Orbán Viktor hétfőn Ander Balázsnak (Jobbik) azt válaszolta, hogy a kormány több áldozatsegítő központot is létrehozott. Áldozatsegítés ügyben biztos lehetne még többet tenni, de ez a felvetés indokolatlan a baloldaltól, mert ők nem tettek semmit.  A belügyminiszter utasítást kapott arra, hogy minden intézményvezetőt át kell világítani. Lesznek új szabályok, amelyek a vizsgálat szempontjait szabják meg – tette hozzá. Viszontválaszában a kormányfő azt is elmondta, hogy a 2010-es kormányváltás óta a négyszeresére nőtt a gyermekvédelmi intézmények támogatása.

Orbán Viktor: A pedofiloknak nincs és nem is lesz kegyelem

Orbán Viktor Kálmán Olgának (Gyurcsány-párt) hétfőn azt válaszolta, hogy 

a kormány számára sohasem volt kérdés a pedofília ügye, és mindent megtett a gyermekek védelmében. A pedofiloknak nincs és nem is lesz kegyelem.

Önök tartották ott a bicskei intézmény vezetőjét. A kormány már 2011-ben megindította a vizsgálatot 

– tette hozzá.

Ma nyolcszor annyi pedofil van börtönben, mint a baloldali kormány ideje alatt

Orbán Viktor hétfőn arra is emlékeztetett, hogy a baloldal nem támogatta a pedofil-nyilvántartás létrehozását, a gyermekpornográfia elleni javaslatukat, és azt sem, hogy a szexuális bűncselekmények nem évülhetnek el, illetve, hogy a pedofilok neveléssel kapcsolatos munkát se végezhessenek. A baloldali kormányok megengedték, hogy több mint ötszáz pedofil járjon szabadon Magyarországon, ők rejtegették a pedofilokat, elég gond a megörökölt istálló kitakarítása a jelenlegi kormánynak – mondta a kormányfő.

Nem a pedofilokat rejtegető baloldalban kell megbízni

 – mondta Orbán Viktor. 

Leleplező adatok: a Gyurcsány-kormány idején százával jártak szabadon a pedofilok

A miniszterelnök fontosnak nevezte a hatályban lévő szabályok áttekintését, ideértve az alkotmány nyújtotta garanciákat is.

Közölte, megoldandó feladat, hogy pedofil ügyekben elítélt bűnöző ne legyen feltételesen szabad lábra helyezhető semmilyen indokkal. Arra kérte a képviselőket, zárják be ezt a kaput, a bíróságoktól pedig azt, hogy a folyamatban lévő ügyekben erre tekintettel hozzák meg a döntéseket.

Elmondta, a bicskei gyermekotthonban elkövetett bűncselekmények a kegyelmi ügytől függetlenül is súlyos aggályokat vetnek fel. Miért csak második kísérletre sikerült elítélni egy pedofil gyermekotthon-vezetőt? - kérdezte, megjegyezve, ennek végére kell járni. 

A bicskei gyermekotthon vezetőjét ez a kormány csukta le

Akik most a jobboldalt támadják a kegyelem ügyében, azok számára világos kell legyen, hogy a pedofil bűnelkövetőt mi zártuk börtönbe. Önök 20 évig a helyén hagyták a bicskei gyermekotthon pedofil vezetőjét

– emlékeztetett Orbán Viktor. Már 2011-ben megindult a rendőrségi vizsgálat a bicskei otthon vezetője ellen, majd másodjára is elindult a vizsgálat - tette hozzá hétfőn. Előtte viszont a gyermekotthon vezetőjét a baloldal kinevezte, majd 20 évig otthagyták, majd pedig a mostani kormány lecsukta. Ahogy azt az Origo is megírta, 1990-től 2010-ig folyamatosan a bicskei gyermekotthon élén tartotta a Demszky Gábor irányította baloldali budapesti vezetés a bicskei pedofil igazgatót. A 2010-es kormányváltás után indultak ellene eljárások.

A baloldali kormányzás idején annak ellenére sem mozdították el, hogy tudható volt: ekkoriban már több bűncselekményt elkövetett. 

Érdekesség, hogy a pedofil igazgató 1995-ben a balliberális Élet és Irodalomban köszönte meg a szponzoroknak, hogy „a bicskei Batthyány-kastély visszatérő vendégeként adott ajándékkoncertet a Stella Kamarakórus az öreg falak között a Mentsvár Alapítvány által működtetett iskola és gyerekotthon 160 szeretetre éhes ifjú lakójának.” 1995. augusztus 3-án pedig a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy 

Schiffer János főpolgármester-helyettes a budapesti Városházán átadta az 1995/96. tanévtől érvényes intézményvezetői megbízásokat a fővárosi fenntartású nevelési-oktatási intézmények igazgatóinak.

A baloldali városvezetés kinevezettjei között ott volt a pedofil Vásárhelyi János is. Végül, ahogy azt megírtuk, Vásárhelyi ellen csak a kormányváltás után, 2011-ben indult nyomozás, amely akkor még a vallomások visszavonásával végződött. Az igazgatót 2016-ban függesztették fel.

pedofil, erőszak, gyerek
A kép illusztráció!
Fotó: Origo

Cikkünk még nem ért véget! Lapozzon a következő oldalra a folytatáshoz!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!