Mire várt a DK-s, momentumos, baloldali újbudai önkormányzat az óvodai pedofilügyben?

Vágólapra másolva!
Az óvoda mosdójában fajtalankodhatott egy kisgyerekkel az újbudai pedofil. Az önkormányzat február 23., azaz a rendőrségi adatgyűjtés kezdete óta tudott erről.
Vágólapra másolva!

Lehetséges, hogy a DK-s és momentumos XI. kerületi vezetés már napok óta tud az ügyről – erről írt pénteken a közösségi médiában az újbudai pedofilügy kipattanása után a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója. Király Nóra úgy fogalmazott: 

Szülők juttatták el hozzám a levelet, melyben a Gazdagréti Óvoda igazgatónője arról tájékoztatta őket, hogy szexuális kényszerítés bűntett elkövetésének gyanúja miatt a rendőrség eljárást indított a Szivárvány Óvoda egyik volt dolgozója ellen.

A Ficsak-alapító hozzátette: az első információk sokkolóak és felháborítóak.

Király Nóra bejegyzésének önkormányzatra vonatkozó része kapcsán érdemes felidézni, hogy a baloldali vezetésű Újbuda március elsején egy sajtómegkeresésre kifejtette: február 23-a, vagyis a rendőrségi adatgyűjtés kezdete óta tudtak az ügyről. A szülőket tehát egy hét elteltével tájékoztatták a helyzetről, ami akkor is tény, ha az önkormányzat közlése szerint a nyomozás elrendeléséről szóló hivatalos értesítés február 29-én érkezett meg hozzájuk.

Ugyancsak figyelemre méltó: a kommünikében azt is állították, hogy korábban az érintett pedagógiai asszisztens munkájával kapcsolatban nem érkezett panasz sem az óvoda vezetéséhez, sem az önkormányzathoz. A Magyar Nemzet értesülései szerint azonban a férfi már jó ideje gyanús volt a szülőknek, s egy kisfiú szülei jelezték is a problémát az óvónőknek, majd az óvodapedagógusoknak, valamint az intézményvezetőnek. Ám – úgy tudja a lap –, mivel a gyanúsított anyja az önkormányzatnál dolgozik, nem mertek fellépni ellene

Pénteken csapott le a rendőrség az óvodai alkalmazottra, aki ellen a XI. kerületi Rendőrkapitányság folytat nyomozást. A Budai Központi Kerületi Bíróság szombaton döntött a pedagógiai asszisztens letartóztatásáról. A fogvatartás helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki. 

A Magyar Nemzet szerint a valószínűleg homoszexuális férfit jelenleg 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel gyanúsítják. A lap úgy tudja, a pedagógiai asszisztens az óvoda területén lévő mosdóban fajtalankodhatott egy kisgyermekkel. Emellett a bírósági végzésben az is szerepel: adat van arra is, hogy a gyanúsított a felügyelete alatt álló, 12. életévét be nem töltött gyerekek sérelmére szexuális erőszakot követett el. Utóbbival egyelőre még nincs meggyanúsítva.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!