Sorosék a pénzért cserébe a politikai irányvonalat is megszabták

korányidávid, Korányi Dávid
Korányi Dávid
Vágólapra másolva!
Az Action for Democracy adományozóinak – a legnagyobb Soros György volt – részletekbe menő elvárásaik voltak a szervezet felé arról, hogy mire fordítsák a milliárdos összegeket – erről ír a Mandiner. Korányi Dávid ügyvezető az X-en minap megosztott videón elmondja, hogy alaposan előkészítették a különböző országokban végrehajtott beavatkozási akcióikat, amelyekre az adományoknak mintegy a négyötödét költötték. Így az Action for Democracy prominenseinek nemcsak az az állítása dőlt meg, hogy mikroadományokat gyűjtöttek, hanem az is, hogy semmilyen elvárást nem támasztottak velük szemben a donorok. Az Action for Democracy-s szereplők egy valóságos kampánygépezetet is működtettek arra, hogy kedvezőtlen színben tüntessék fel az általuk nem kedvelt nemzeti vezetőket, köztük Orbán Viktort. Figyelemreméltó, hogy a magyar miniszterelnökről a fehér házi tudósítóként is jegyzett Alexander Nazaryan írt egy terjedelmes – és rosszhiszemű hazugságoktól hemzsegő – lejárató cikket a Yahoo News-on.
Vágólapra másolva!

Szó sincs arról, hogy az Action for Democracy (A4D) átlagemberek kis összegű adományait gyűjtötte volna és az összekalapozott pénzt valamiféle homályos, nehezen megfogható kultúra megújító kampányra fordították volna

– ez derül ki az X-en található MagaBabe nevű profilon a minap megosztott videóból, amelyen Korányi Dávid, az A4D ügyvezetője arról számol be, hogy részletekbe menő alapossággal készítik elő a különböző országokban végrehajtott befolyásgyakorlási akciókat, amelyeknek – kis túlzással – a büdzséit is fillérre pontosan megtervezik.

Egyértelműen kitervelték, hogyan avatkoznak be más országok belügyeibe

Korányi szavai szerint ezekre a projektekre költik az A4D-hez beérkezett adományok oroszlánrészét. 

Összeállítunk egy prioritási listát, cselekvési elemeket és programokat. Például a pénzeknek egy meghatározott része a venezuelai demokratikus mozgalomra van előirányozva, egy másik szelete pedig lengyel civil társadalmi támogatásokra. Tehát minden eléggé konkretizált. Azt mondanám, hogy a támogatások 80 százaléka megy (ilyen projektekre)

 – fogalmazott Korányi.

Szavai szerint tehát még azt is a fő adományozók határozzák meg, hogy éppen melyik ország belpolitikai folyamataiba avatkozzanak be.

A MagaBabe oldalon néhány hete közzétett videókon az A4D prominensei elismerték, hogy Soros György a legfőbb donorjuk, tehát elsősorban a tőzsdespekuláns dönthetett arról, hogy mikor, melyik szuverén állam belügyeibe, és milyen módon avatkozzon be a szervezet. Az ügyvezető egyébként arról is beszélt, hogy 

a kétmillió dollár fölötti adományokat tekintik igazán jelentősnek, tehát ez a belépési szint.

Következetesen tagadtak egészen a lebukásig

Mindez éles ellentétben áll azzal, ami az A4D honlapján található, és amit Korányiék mondtak a tevékenységükről az elmúlt években. Ugyanis a szervezet weboldalán az áll, hogy az A4D egyfajta koordinátor szerepet játszik különböző alulról jövő (grassroots) szerveződések között, amelyekben a civil magánemberek a saját fejük szerint próbálják alakítani a közéletet.

Korányi szintén azt bizonygatta a guruló dollárok ügyéből kerekedő botrány kipattanásakor, hogy nem volt semmiféle elvárás az adományozók felől.

"Ha bárki megfogalmazott volna is valamilyen kérést a pénzért cserébe, abban a pillanatban visszautasítottam volna a támogatását. A donációk nagy része egyébként egy honlapon keresztül érkezett be, és ott nem volt olyan rubrika, amiben az elvárást kellett megjelölni" – fogalmazott az ügyvezető, aki egyébként Bajnai Gordon egykori baloldali kormányfő bizalmasa.

A lengyel választásba is beavatkoztak

A Mandiner összefoglalója szerint az elmúlt hetekben nyilvánosságra hozott videókból kirajzolódó kép szerint az A4D és az együttműködő partnereik a demokrata párti amerikai vezetéshez is be vannak csatornázva. Kati Marton, a szervezet kuratóriumi elnöke például arról beszélt az egyik felvételen, hogy a 2023-as lengyelországi választás előtt a varsói amerikai nagykövettel is egyeztetve segítették a Donald Tusk-féle ellenzéket.

Egy másik videórészlet pedig arról tanúskodik, hogy 

az A4D-s szereplők egy valóságos kampánygépezetet is működtettek arra, hogy kedvezőtlen színben tüntessék fel az általuk nem kedvelt nemzeti vezetőket, köztük Orbán Viktort. Figyelemreméltó, hogy a magyar miniszterelnökről a fehér házi tudósítóként is jegyzett Alexander Nazaryan írt egy terjedelmes – és rosszhiszemű csúsztatásoktól hemzsegő – lejárató cikket a Yahoo News-on.

Szándékosan tartották titokban a donorok nevét

Mindezek fényében nem csoda, hogy Korányiék váltig tagadták Soros György szerepét. A Mandiner szerint sokatmondó: a videókon az ügyvezető – aki ott nem cáfolta, hogy a tőzsdespekuláns lenne a fő adományozójuk – azt mondta, hogy szándékosan tartották titokban a donorok kilétét, mert 

amiatt aggódtak, hogy a közvélemény ellenük fordulna, ha nyilvánosságra kerülne a pénzek forrása. Szerinte az emberek azt gyanítanák, hogy a demokratikus értékek melletti kiállás valójában csak az üzleti érdekeik elleplezésére szolgált.

Négymilliárd jutott a magyar dollárbaloldalnak

Emlékezetes: a 2022-es választás külföldi befolyásolásának a feltárására indított, és tavaly nyáron a titkosítás alól részlegesen feloldott titkosszolgálati jelentés szerint az Action for Democracy-n, és egy azzal azonos célú svájci alapítványon keresztül mintegy 

négymilliárd forintnyi külföldi pénz érkezett Magyarországra, amiből a baloldal kampánytevékenységét finanszírozták.

A vizsgálat nyomán felmerült, hogy a milliárdokért cserébe a baloldal milyen szolgálatokat ígérhetett a külföldi adományozóknak. Az ennek kapcsán megfogalmazódó nemzetbiztonsági kockázatokra hívta fel a figyelmet mások mellett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kocsis Máté, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!