Kitiltaná a hajókat a belvárosból Karácsony Gergely

karácsonygergely, kampány
Karácsony Gergely
Vágólapra másolva!
A Fővárosi Önkormányzat felülvizsgálta és módosítja a Duna-parti Építési Szabályzatot – jelentette be közösségi oldalán Karácsony Gergely főpolgármester.
Vágólapra másolva!

Bonyolult, sok egyeztetést igénylő tervezési, véleményezési folyamat ért véget azzal, hogy felülvizsgálták a Duna-parti Építési Szabályzatot, amit módosítani fognak – jelentette be közösségi oldalán Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint az állami, szakmai és civil szervezetektől érkezett vélemények több tucat oldalt tesznek ki, több partnerükkel az utolsó pillanatig egyeztettek – írja a Világgazdaság.

karácsonygergely, Karácsony Gergely
Karácsony Gergely nem hagyja abba az ámokfutását

A szabályzat lényegét abban foglalta össze, hogy

rendet teszünk a Duna-parton, száműzzük a lakók életét megkeserítő és a panorámát elcsúfító hajókat a belvárosból, 

megteremtjük a lehetőségét annak, hogy a Duna-partok a jelenleginél sokkal jobban szolgálhassák a budapestieket."

A cél az, hogy a kikötő hajók által okozott terhelés a lehető legkisebb legyen, és minél egészségesebb egyensúlyt teremtsenek a folyó különböző célú használata közben – fogalmazott.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!