Szijjártó Péter: Szövetségre lépünk Panamával a világ blokkosodása ellen - videó

Vágólapra másolva!
Magyarország szövetségre lép a világ újbóli blokkosodásában ellenérdekelt közép-amerikai államokkal, köztük Panamával, amely hazánkhoz hasonlóan a keleti és a nyugati világ találkozási pontjaként működik - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Panamavárosban.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető leszögezte, hogy napjainkban a világ számos pontján zajlanak olyan események, amelyek akár önmagukban is fenyegetést jelentenek a globális biztonságra, összeadódva pedig még inkább.

És sajnos ebben a globális biztonsági fenyegetettségben a világ rohamléptekkel halad abba az irányba, hogy újra blokkokra szakadjon

- figyelmeztetett, emlékeztetve arra, hogy ezen Magyarország mindig csak veszített, a kommunista diktatúra alatt például negyven évet.

Szijjártó Péter megérkezett Panamába.
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ezért mi nem akarjuk, hogy a világ újra blokkokra szakadjon. És nem csupán Európában, hanem a világ számos pontján, így annak a hozzánk képest másik oldalán, Közép-Amerikában is számos olyan ország van, amelynek kifejezetten káros volna, ha a világot újra blokkokra szabdalnák fel - hangsúlyozta.

Mi most ezekkel az országokkal lépünk szövetségre. Szövetséget építünk a közép-amerikai államokkal, amelyek kifejezetten ellenérdekeltek a világ blokkosodásában, s kifejezetten abban érdekeltek, hogy a világtörténelem elkövetkezendő időszaka az összeköttetésekről és a világkereskedelem szabadságáról szóljon

- tette hozzá.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy a kormány az elmúlt években sokat dolgozott a versenyképesség javításán, amelynek nyomán a világ egyik legnyitottabb gazdaságának számító Magyarország mostanra a világranglista 33. helyére került fel az exportteljesítmény vonatkozásában, ami a bruttó hazai termék (GDP) 85 százalékának felel meg.

Ezért nekünk alapvető érdekünk a világkereskedelem, a világgazdaság szabadsága. Mi Kelet és Nyugat találkozási pontja vagyunk Európában, és ugyanígy, a közép-amerikai országok közül is többen a keleti és a nyugati világ összekötő pontjaként működnek - mondta. Erre Panamát kiváló példának nevezte, aláhúzva, hogy a Panama-csatorna fenntartása alapvető érdek a világkereskedelem akadálymentessége szempontjából, anélkül az egész világgazdaság nagyon nehéz helyzetbe kerülne, ugyanis itt halad át a kelet-nyugati áruforgalom egy jelentős része.

Ezért Panama is abban érdekelt, hogy a világkereskedelem szabad maradjon, Panama is ellenérdekelt a világ blokkosodásában

- tette hozzá.

Panama.
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Majd kifejtette, hogy a blokkosodás megakadályozásához békére és szoros kereskedelmi kapcsolatokra van szükség. "Ezért Panamával együtt szorgalmazzuk a biztonsági típusú konfliktusok békés rendezését és a világkereskedelem akadálytalanságának fenntartását" - jelentette ki.

A miniszter tudatta, hogy hamarosan végső fázisába kerül az Európai Unió és hat közép-amerikai ország társulási megállapodása, így annak a végrehajtása már a soros magyar elnökségre fog maradni.

Aláhúzta: a kormány azon fog dolgozni, hogy minél szorosabb legyen az együttműködés az európai és közép-amerikai országok között a világ újbóli blokkosodásának elkerülése, a szabad világkereskedelem megőrzése érdekében.

Bár Magyarország és Panama között majd tízezer kilométernyi távolság van, mégis egy a célunk, ezért szövetséget kötöttünk annak érdekében, hogy közösen érveljünk a béke mellett, és hogy a következő időszak az összeköttetésekről szóljon, ne a világ blokkosodásáról

- közölte.

Szijjártó Péter
Szijjártó Péter.
Fotó: Facebook

Végül rámutatott, hogy évente tíz panamai hallgató tanulhat ösztöndíjjal magyarországi egyetemeken, és nagy a túljelentkezés. Emellett igen keresettek az országban a fejlett hazai vízgazdálkodási, mezőgazdasági, hulladékkezelési és gyógyszergyártási technológiák, így több magyar vállalat is megjelenhet a helyi piacon, ami rendkívül jó ugródeszka lehet a térségbeli terjeszkedéshez is - tájékoztatott.

Szijjártó Péter kedden megkezdett közép-amerikai körútja első állomásán Panama külügyminiszterével és kereskedelmi miniszterével, illetve Panamaváros érsekével is tárgyalni fog.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!