Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

Vágólapra másolva!
Jogerősen elítélte a bíróság azt a férfit, aki rendszeresen zaklatta a 2017-ben történt veronai buszbalesetben meghalt emberek hozzátartozóit. A férfi álprofilokon írt a rokonoknak, majd kegyeletsértő és rasszista üzeneteket írt nekik.
Vágólapra másolva!

Szörnyű tragédia történt 2017-ben az olaszországi Veronánál. Egy busz tartott hazafelé az autópályán, amin a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és tanárai utaztak. A sofőrnek alvászavarai voltak, elaludt vezetés közben, ezért a busz nekiment az egyik autópálya-felhajtó tartópillérének. 

Ezek után a busz kigyulladt, a balesetben 17-en haltak meg.

 A baleset után a sofőrt jogerősen 6 év börtönbüntetésre ítélték Olaszországban. 

Fotó: HANDOUT / Horizontal/AFP or licensors

Egy férfi a történtek után, az általa utált gimnáziumba járó diákokat, és a buszbaleset halottjainak rokonait álprofilon keresztül rendszeresen kegyeletsértő és rasszista üzenetekkel zaklatta, valamint fenyegette őket az interneten. 

Másodfokon a Fővárosi Törvényszék fenntartotta az elsőfokú ítéletet, és 1 év 6 hónap, végrehajtásban 3 év próbaidőre felfüggesztet fogházbüntetésre ítélte a zaklatót. A döntés jogerős. 



 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!