Szlovénia
15:002024. június 20.
Szerbia
Dánia
18:002024. június 20.
Anglia

Éhezve védték az ország vagyonát – jelentős banktörténeti emlék tért haza

Vágólapra másolva!
A XX. századi magyar történelem egyik fontos dokumentuma került újra hazánkba, közel 80 évvel a megszületése után. A géppel írt A4-es papír – melyet tegnaptól a Pénzmúzeum őriz – a teljes magyarországi aranykészlet és más történelmi értékek kimenekítéséről és megőrzéséről szól.
Vágólapra másolva!

A dokumentum kulcsszerepet játszott a forint 1946-os bevezetésében, hiszen épp e 30 tonna arany tette lehetővé a forint 1946-os bevezetését és a rekordmagas infláció letörését. Az Aranyvonat egykori utasával, ifjabb Tarnay Frigyessel, a kordokumentum adományozójával elevenítette fel a növekedés.hu hazánk aranykészletének megóvását. Az USA-ból néhány napra hazalátogató Tarnay az Aranyvonaton zajló életet elevenítette fel: az éhezést, a nélkülözést, a fagyoskodást valamint azt, hogy a sok megpróbáltatás sem tudta megtörni őket.

A II. világháborúban a német megszállás cselekvésre késztette a jegybank dolgozóit, akik 1945 elején az állam vagyonát, köztük a 30 tonnás aranykészletet az Aranyvonaton menekítették ki az országból, nehogy hadizsákmányként a németek vagy a szovjetek kezére kerüljön. A jegybank vezetősége Ausztriába érve hivatalos levél formájában felvette a kapcsolatot az amerikai haderővel, melynek parancsnokát arra kérte: a háború végéig őrizzék meg ezeket a vagyontárgyakat. Az Ön apja, Tarnay Frigyes, a jegybank főellenőre volt az, aki a levelet társával – életük kockáztatása árán – eljuttatta a levelet az amerikai katonai parancsnokságnak. Az Aranyvonaton Ön is ott ült hétéves gyerekként, milyen emlékek maradtak meg ebből az időszakból?

Több dolog él bennem, ezek közül az egyik, hogy nagyon kevés helyünk volt a vonaton:

a ládákban őrzött aranyrudak között éltünk a vagonokban, édesanyám sokszor a ládák tetején ágyazott meg nekem és a két öcsémnek.

A másik emlék, hogy mindig éhesek voltunk. Nem volt ennivalónk. Az az ételmennyiség, amit a nemzeti bank a vonat elindulásakor adott, hamar elfogyott. Amikor a vonat hosszabb időre megállt, kimentünk a környező mezőkre ennivalót keresni magunknak. Emlékszem, a földön találtunk őszről megmaradt, rossz almákat, azokat ettük. Találtunk még takarmányt, amit a gazdák kint hagytak a földeken, azt is megettük. Mire kiértünk Ausztriába, mindenki lefogyott. A nadrágokat a nadrágszíjak tartották.

Sokan a testsúlyuk felére fogytak le az éhezés miatt.

 

Ezt a nélkülözést hogyan lehetett kibírni gyerekként?

Az éhezésen kívül az él bennem, hogy a vonaton nem volt helyünk játszani. Egyáltalán, játékok sem voltak, semmink nem volt. Emiatt aztán a felnőttek idegeire mentünk.

Kint hideg tél volt, a vagonban is fáztunk, nemhogy kint. Amikor azonban elkezdődtek a bombázások, kénytelenek voltunk elhagyni a vonatot, hiszen az is célpontnak számított.

Kimenekültünk a fagyos erdőbe, tüzet raktunk, akörül melegedtünk. Az Aranyvonat című alkotás (Szász Attila rendezte Aranyvonat legendája c.dokumentum játékfilm) egy kis szelete megpróbálta feleleveníteni ezt a nélkülözést. Noha a film röviden kitér az akkori életünkre, bennem mégis ezek a nehézségek maradtak meg.

Hogy édesanyánk a saját testével próbálta melegíteni a hidegben a két öcsémet. Én már nem fértem oda, egyedül kellett boldoguljak.

 

A tisztálkodást hogyan oldották meg ilyen körülmények között?

Az erdőben egy kifeszített lepedővel volt kettéválasztva a női és férfi „mosdó”.

Mivel szappanunk vagy más tisztálkodási szerünk nem volt, a közeli patakban mosták a nők a ruhákat. Alig volt normális meleg ruhánk.

A nyugati határ közelében, Fertőboznál sokáig vesztegeltünk, meg kellett várni, hogy megszülessen a döntés a vagyon és a tisztségviselők sorsáról. Ott legalább tudtuk használni a vasútállomás mosdóját, de el tudja képzelni, hogy a vonaton tartózkodó többszáz emberre ez nem volt elegendő.

 

Nem voltak olyanok, akik fel akarták adni a küzdelmet, mert nem bírták tovább a szenvedést?

Dehogynem. Többen azt szerették volna, ha a vonat visszafordul és haza tudnak menni, maguk mögött tudják a nélkülözést. Ám végül mindenki maradt a vonaton, mert a bankvezetés úgy döntött, hogy a viszontagságok ellenére nem tágítanak, megőrzik és kimenekítik az ország aranytartalékát.

Ám arra emlékszem, hogy a vonaton a bizonytalanság és depresszió uralkodott, mindenki szomorú volt.

 

Az ausztriai Spital am Pyhrnbe érkezve megnyugodtak a kedélyek?

A magyar banktisztviselők ott másodrendű állampolgároknak számítottak, senki nem kapott a képzettségének megfelelő munkát.

Próbáltak részt venni a falu életében, például segítettek az útépítéseknél, ám a legfontosabb az volt, hogy a magyar aranykészletet biztonságban tudják. Ezért aztán nem lehetett hazamenni, sőt, többször segítséget kellett kérni a felső-ausztriai katonai parancsnokságtól a támadási kísérletek miatt.

 

1946 nyarán a 600 ládányi 30 tonna arany hiánytalanul visszaérkezett Magyarországra. A banki tisztviselők és családjaik jó része azonban úgy döntött: nem tér haza, tart a szovjetek és a kommunisták bosszújától. Önök is így döntöttek?

Így van. Miután az aranykészlet visszatért Magyarországra, a banktisztviselők vagy a hazatérést vagy a kinnmaradást választhatták. Többen Spitalban telepedtek le, míg a többiek a világ különböző országaiba menekültek: Olaszországba, Ausztráliába, Brazíliába, Argentínába. Abban az időben Dél-Amerikában sok pénzügyi-gazdasági szakembert kerestek, így ott viszonylag könnyen lehetett munkát találni.

A szüleim az USA-t választották, ám ez nem volt egyszerű út, sokat kellett várni a legális bejutásra, rengetegen kívántak itt boldogulni.

Édesapám szülei állatorvosok voltak, végül ez jelentette számunkra a kiutat. Apám ugyanis hiába próbált elhelyezkedni pénzügyesként, nem talált lehetőséget. Azt a tudását tudta hasznosítani, amit a nagyszüleimtől ellesett, így egy gazdag hölgy birtokán a lovakat kezdte gondozni. Ám a hölgy egy idő után csődbement, tovább kellett álljunk, s a Vörös Kereszthez fordultunk segítségért. Ennek nyomán a szüleim Los Angelesben takarítói munkát kaptak, egy templomban végezték a takarítási munkákat.

Ez mindaddig tartott, míg édesapám végre könyvelőként el tudott helyezkedni egy nagyvállalatnál. Ez az állás a családnak biztos megélhetést adott, mi el tudtunk kezdeni amerikai iskolákban tanulni, mindhárman aztán egyetemet végeztünk.

 

Tarnay Frigyes 1957-ben hunyt el. Önök mikor tudtak újra magyar földre lépni?

A rendszerváltás után, az 1990-es évek elején látogattam vissza Magyarországra.

Hétévesen mentem el, és az ötvenes éveimet tapostam, amikor újra Budapesten jártam.

A mai napig szomorúsággal tölt el, hogy sem a testvéreim, sem én nem tudtunk időt tölteni az itthon maradt nagyszüleinkkel.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről