Magyar Péter lefoglalta a katasztrófavédelem mentőhajóját, aztán minden szabályt megszegett

Ráfér a katasztrófavédelem...
Vágólapra másolva!
Május 20-án Magyar Péter Szegeden lényegében lefoglalta a katasztrófavédelem mentőhajóját. Kampánystábjával az összes lehető vízrendészeti szabályt megszegve, a járművet túlterhelve, mentőmellények nélkül hajóztak - írta meg a Ripost.
Vágólapra másolva!

A képek alapján a lap szerint mindennek az volt az oka, hogy jó propagandafotók készüljenek róla és Nagy Ervinről amint „férfiasan” kajakoznak egyet. 

Ugyanakkor a ritmust szinte sosem találta el a két sportember.

Látványosan csapkodták a vizet a kamerák kedvéért
Fotó: Ripost

A nyilvánvalón más célokat szolgáló mentőhajóra 9 stábtag szállt fel, miközben a jármű befogadóképessége az utasokat illetően maximum 7 fő. Közülük mindössze két hölgy tartotta be a szabályokat és vette fel a mentőmellényt, de aztán később ők is levették. A hajó vezetője nem szólt rájuk, mint ahogy a hajó túlterhelésével sem törődött.

Közben keményen dolgozott a propagandastáb a Jobbiktól személyesen Gyöngyösi Márton pártelnök által kirendelt Kiss Zoltán Imre irányításával. Ő már a kezdetektől, az ügyészségi bevonulástól kezdve irányítja a csapatot; igaz, akkor még egy maszkkal igyekezett felismerhetetlen maradni, valamitől nagyon félhetett.

Most már nem rejtőzködött, karmesterként irányította az akciót. Négy operatőr rögzítette párhuzamosan a „történelmi” eseményt, vadonatúj, méregdrága felszerelésekkel, amint Magyar Péter és Nagy Ervin néhány percen át látványosan csapkodta a habokat, a Tisza Párt a Tiszán akció keretében - írták. 

Méregdrága, vadonatúj felszerelésekkel dolgozott a propagandastáb
Fotó: Ripost

Hozzátették, Magyar Péter, amikor elunta az evezést, a kajakban ülve is telefonálgatott és szelfizgetett.

Ráfér a katasztrófavédelem... 
Fotó: Ripost

Aztán 8, azaz nyolc perc után nem bírta tovább és partra szállt.

A kajak elszállításában a Tisza Párt eddig gondosan rejtegetett EP-képviselőjelöltjei, Kulja András és Molnár Dániel hasznosították magukat, nagy szakértelemről tanúbizonyságot téve.

Ehhez is értenek Magyar Péter EP-jelöltjei
Fotó: Ripost

A Ripost megkérdezte a Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálatot, hogy milyen feltételekkel, mennyiért lehet politikai kampánycélokra igénybe venni a katasztrófavédelem mentőhajóját, s hogy mi a véleményük a vízirendészeti szabályok látványos semmibevételéréről. Egyelőre nem kaptak választ.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!