Nagy Márton: Magyarország tovább erősíti szerepét gazdasági találkozási pontként

Vágólapra másolva!
Minden együttműködés újabb siker a magyar gazdaság számára, mert Magyarország szeretné tovább erősíteni szerepét gazdasági találkozási pontként, és szeretné elérni, hogy itt kapcsolódjon össze a keleti és nyugati tőke, illetve a hightech technológia - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten, a kínai NIO Europe járműipari vállalat és a Széchenyi István Egyetem oktatási és innovációs együttműködési megállapodásának aláírásán.
Vágólapra másolva!

A miniszter hangsúlyozta: Az elektromosautó- és járműipar fejlesztése nem véletlen, az elektromos autózás jelenti Európa jövőjét, és meghatározó szerep jut az autóipari innovatív megoldásoknak, valamint a nemzetközi együttműködésnek.

Az elektromos autózás átmenetének felgyorsítása érdekében a magyar kormány uniós szintű akcióterv keretében egyebek mellett autóvásárlás-ösztönző programra tesz javaslatot, amely új és használt járművekre is kiterjed majd

- közölte Nagy Márton. 

NagyMárton
Nagy Márton.
Fotó: MTI

Hozzátette, hogy az akciótervet júliusban mutatják be, illetve ismertetik meg az uniós tagállamokkal.

Magyarország erős és versenyképes európai autógyártásban érdekelt, ezért fokozni kell a teljesítményt, fel kell gyorsítani az elektromos autózás európai térnyerését - mutatott rá a nemzetgazdasági miniszter.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!