A Fidesz tovább növelte támogatottságát, óriási fölénnyel nyerhet a jövő vasárnapi választáson

Orbán Viktor országjáró kampánykörútja, OrbánViktor, Kecskemét, 2024.05.16.
Orbán Viktor kormányfő
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vágólapra másolva!
A Nézőpont Intézet csütörtök délelőtt tartotta a „Merre tovább Európa?” – Közvélemény-kutatói konferencia az európai parlamenti választásokról című rendezvényét Budapesten. Az eseményen a közvéleménykutató cégek képviselői egyetértettek abban, hogy egyértelmű a Fidesz előnye, sőt a kampányban a támogatottságát növelni is tudta a jövő vasárnapi választás előtt. A kormánypártokat Magyar Péter pártja követi, amelynek biztos támogatottságát egyelőre nehéz mérni, mindenesetre biztos, hogy rengeteg baloldali szavazót vonhatnak el más baloldali pártoktól. Úgy tűnik, hogy a Momentum nem szerez mandátumot, a Mi Hazánk és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt viszont 1-1 mandátummal számolhat. Mutatjuk a részleteket!
Vágólapra másolva!

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója a „Merre tovább Európa?” – Közvélemény-kutatói konferencia az európai parlamenti választásokról című rendezvényen elmondta, hogy már elérhető a pártpreferencia.hu oldal, amely a legvalószínűbb listás választási eredményeket mutatja be a választások előtt. Mráz ismertette, hogy a Nézőpont Intézet 1000 fős kutatása szerint a legvalószínűbb listás eredményt nézve a Fideszt 47 százalékon mérik, Magyar Péter pártját 24 százalékon. Hozzátette: messze lemarad a Tisza Párt mögött Gyurcsány Ferenc koalíciója 9 százalékkal, őket követi a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) és a Mi Hazánk. Azt látják, hogy ez a két párt akár mandátumot is szerezhet.

Magyar Péter miatt rengeteg szavazatot bukhat Gyurcsány koalíciója

Tóth Erik, az Alapjogokért Központ (AK) kutatási igazgatója kifejtette, hogy az AK mérése szerint is a Fidesz a nagy esélyese a választásnak 47 százalékos eredménnyel. A végeredmény meglátása szerint azon múlik, hogyan alakul a mozgósítás. 

A Fidesz aduásza Orbán Viktor, a magyar kormányfő népszerűsége ugyanis rendkívül nagy, aktívan mozgósít, és ez is növeli a támogatottságot. 

mrazagostonsamuel
Mráz Ágoston Sámuel
Fotó: Origo

Tóth Erik szerint a mostani kampány fő témája a háború és béke kérdése, ez azért fontos, mert a háború elutasítottságában hazánkban nemzeti konszenzus van. A magyar emberek a hosszú távú, jó megoldásokat szeretik, ezért mielőbb békét akarnak, ezt pedig egyértelműen a Fidesz képviseli.

A Tisza Pártot 26 százalékon mérték, ez azt mutatja, hogy Magyar Péter képes volt arra, hogy az ellenzéki pártoktól szavazókat vonjon el, zavart keltsen. Az év elején még a DK és a MKKP vezettek, de ez megváltozott: a Mi Hazánk és a Kutyapárt mandátumszerzése azon múlik, hogyan tudnak mozgósítani. Az AK adatai szerint a Momentum nem szerez mandátumot a jövő vasárnapi EP-választáson. Szerintük MSZP-s és párbeszédes politikus nem jut ki az EP-be. Stabil kormánypárti erőfölény látszódik – rögzítette. Tóth Erik arról is beszélt, hogy 

nem szabad elfelejteni, hogy a Tisza Párt egy pár hónapos projekt, és hiába beszél Magyar Péter kormánybuktatásról, fontos, hogy  hosszú távon milyen eredményeket mutat fel. 

nezopont
Közvélemény-kutatói kerekasztal
Fotó: Origo

Emlékeztetett: Donáth Anna, a Momentum első számú embere felkelt Magyar Péter politikája ellen, majd később már ott állt a standjuk mögött. Donáth ezzel zöld lámpát adott arra, hogy a momentumos választók akár Magyar Péterékre is szavazhatnak. Ez azért is fontos, mert ezzel jelentős szavazatokat veszíthet a Momentum, akár még a mandátumszerzésük is veszélybe kerülhet.

A Fidesz jelentősen tudott erősödni

Juhász Gyula, a Magyar Társadalomkutató kutatási igazgatója hangsúlyozta, hogy a méréseik szerint 51 százalék szavazna a Fideszre, 25 százalék a Tisza Pártra, 8 százalék a DK-MSZP-Párbeszédre. Juhász ismertette, hogy 

a Fidesz a választáshoz közeledve erősödni tudott. Hatalmas Fidesz előnyt mérnek, és 2019-hez képest a Fidesz őri a pozícióit, maximum 2 mandátummal kaphat kevesebbet.

A kutatási igazgató szerint nagyon kevésnek tűnik a DK 8 százaléka, és most a Tisza Párt élvezi a baloldali pártok között civakodást. A Mi Hazánk nem fog bejutni az EP-be, de ez még változhat.

A Tisza Párt akár kétszer több szavazatot is szerezhet mint Gyurcsány pártja

Bánki András, Real-PR93 elemzője kifejtette, hogy körülbelül 53 százalékos részvételi arányt jósolnak az EP választáson. Az összes kutatás alapvetően csak a belföldi szavazatokat veszi figyelembe, de a külhoni magyarok szavazatai is változtathatnak az eredményen. A biztos szavazók bázisán kutatták a választói preferenciákat, és arra az eredményre jutottak, hogy hibahatárral számolva is a Fidesz listája vezet 45 százalékkal, 28 százalékon mérték Magyar Péter pártját, és 10 százalékon a DK-MSZP-Párbeszédet. Leszögezte: 

a Tisza Párt akár kétszer több szavazatot is szerezhet, mint Gyurcsány pártja. A kutatóintézet mérése szerint összesen öt lista juthat be az EP-be. A Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak és a Mi Hazánknak 1-1 mandátumra van esélye.

nezopont
Biztosan vezet a Fidesz
Fotó: Origo

Nehéz mérni Magyar pártját, de az biztos, hogy fölényben van a baloldalon

Stefkovics Ádám a Századvég képviseletében kifejtette, hogy a Fidesz vezet náluk is 45 százalékkal, és januárhoz képest minden párt kárvallottja annak, hogy megjelent Magyar Péter pártja. A Momentum és a DK is nagyot veszíthet, és 5 párt szerezhet reálisan mandátumot, a Tisza Párt 23 százalékon áll, a DK 10 százalékon. A Tisza Pártot nehéz volt mérni, és ez azért is van, mert nagyon új mozgalom – tette hozzá a szakértő.

Összességében minden közvélemény-kutató cég a Fidesz előnyét mérte, őket pedig a Tisza Párt követi. A szakértők arról is szóltak, hogy a DK csodafegyvere az államfő lejáratása lett volna, de úgy tűnik nem járnak sikerrel. Minden közvélemény-kutatás a Tisza Párt előnyét mutatja a DK-val szemben, de a választások napján még bármi megtörténhet. Mráz Ágoston Sámuel kifejtette, hogy 

a Fidesz 11 mandátuma biztosra vehető, a Tiszának 6, a többi párt esetében a DK-nak 2 tűnik biztosnak, és 1-1 mandátumot kaphat a Mi Hazánk és a MKKP.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!