Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék újabb forgalmi káoszt okoznának Budapesten - videó

Nagy volt a torlódás délelőtt a Budaörsi úton
Képünk illiusztráció!
Vágólapra másolva!
Karácsony Gergely főpolgármester végleg lezárná a pesti alsó rakpart Szabadság-híd és Lánchíd közötti szakaszát, kitiltva onnan az óránként több mint kétezer arra közlekedő gépjárművet, ezzel tovább súlyosbítva a fővárosban tapasztalható közlekedési káoszt – hívta fel a figyelmet Szentkirályi Alexandra.
Vágólapra másolva!

A nemrég nyilvánosságra került tervek szerint a főpolgármester végleg lezárná a pesti alsó rakpart Szabadság-híd és Lánchíd közötti szakaszát, kitiltva onnan az óránként több mint kétezer arra közlekedő gépjárművet, ezzel tovább súlyosbítva a fővárosban tapasztalható közlekedési káoszt – mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje. 

A főváros a rakpart lezárásáról nem egyeztetett senkivel, nem folytatott a tervekről semmilyen párbeszédet. Ugyanis amikor ezt a tervet először megszellőztette Karácsony Gergely, akkor a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara egy tizenegyezer főt érintő konzultációt, felmérést kezdeményezett, ahol a megkérdezettek hetven százaléka elmondta, a rakpart lezárása hatalmas közlekedési káoszt okoz és gazdasági problémákat is okozhat, a fővárosi vállalkozások számára – mondta Szentkirályi Alexandra. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!