Sem a gyerekeivel, sem a magatehetetlen anyjával nem foglalkozott egy soproni nő

Vágólapra másolva!
Egy soproni nő nem működött együtt a hatóságokkal, a fokozott gondoskodást igénylő gyerekeivel nem foglalkozott, gyakran magukra is hagyta őket. Az egyik ilyen esetben az egyikük kimászott az ablakon, majd az első emelet magasságából lezuhant. A nő a magatehetetlen anyját sem gondozta, az asszony napokig feküdt ugyanúgy egy matracon. Később meg is halt, amiben nagy szerepe volt az elhanyagolásának.
Vágólapra másolva!

A nő az anyjával és három gyerekével élt együtt a soproni otthonukban. A családot a szociális intézményrendszer 2016 óta gondozta. Az együttműködés a kezdetektől fogva problémás volt, ugyanis a nő nem volt együttműködő. A fokozott gondoskodást igénylő gyerekei, a magatartási problémákkal küzdő fiúk és az értelmi fogyatékos lánya nem kapta meg a megfelelő felügyeletet. 

Akadályozta, hogy megkapják a fejlődésüket segítő oktatást, nem biztosított rendezett életkörülményeket, megfelelő étkezést, ruházkodást és biztonságos otthont.

 A gyerekek gyakran egyedül mentek óvodába, iskolába. 

pedofil, illusztráció
A kép illusztráció
Fotó: Pixabay

A gyerekek egyre elhanyagoltabban, sokszor nem az évszaknak megfelelő ruhában jártak, napokig mosdatlanul mentek óvodába, iskolába. Előfordult, hogy az óvodás gyerek előző este nem kapott enni, ezért éhesen ment be az óvodába, ahol egyből a reggelit kérte. 

2022 nyarán a nő elment otthonról, felügyelet nélkül hagyta a gyerekeit, ugyanis az anyja ekkor már magatehetetlen volt. Az asszony több napja feküdt az egyik szobában egy matracon, ahonnan felkelni sem tudott. A nő a második emeleti lakás ajtaját bezárta, amikor elment. Emiatt a 8 éves gyerek felmászott a nyitott ablak párkányára, majd a ház falához erősített kábelen elkezdett lemászni. 

Az első emelet magasságában azonban már nem bírta magát tartani, ezért leesett. Az esés miatt könnyebben megsérült. 

A sérült gyerekhez mentőt hívtak, akik észrevették, hogy a lakásban egy piszkos matracon fekszik az asszony, több napja ellátatlanul, felfekvéssel, felázott és kicsípett bőrrel. Erősen ki volt száradva és alultáplált volt, ezért őt is kórházba vitték. Az életét akkor a gyors orvosi segítség mentette meg. Az asszony akkor már napok óta nem mozdult meg, valamint napok, hetek óta nem ivott rendesen. 

Az asszony három hónappal később meghalt. A halálát az évek óta súlyosbodó betegségei okozták, de az állapota a gondozásának elhanyagolása miatt gyorsabban romlott. 

Az ügyészség emberölés és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a nő ellen. Azt javasolják, hogy ha beismerő vallomást tesz, akkor a bíróság ítélje 12 év fegyházbüntetésre. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!