Egyszerre kampányolt Orbán és Bajnai

Események

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor és Bajnai Gordon párhuzamosan tartott fórumot kedd este. A jelenlegi kormányfő a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének beszélgetésén vett részt a Győri Nemzeti Színházban, ahol arról beszélt, hogy erősebbek vagyunk, mint három éve, illetve a politika özvegyének magát. Ezzel egy időben Bajnai Gordon, az Együtt 2014-PM szövetség vezetője egy zuglói hotel negyedik emeletén sorolta, mi kellene a korszakváltáshoz, és elárulta, hogy tetszene neki akár egy női miniszterelnök is.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül68 bejegyzés
19:30
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

A keresztények hívták Orbánt

Orbán Viktort a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) győri szervezete hívta a Győri Nemzeti Színházba, mert ott tartják a 200. jubileumi kerekasztal-beszélgetésüket. A beszélgetést Lanczendorfer Erzsébet KDNP-s képviselő, a KÉSZ győri tiszteletbeli elnöke vezeti, és a kerekasztalhoz meghívták Harrach Péter KDNP-s frakcióvezetőt és Mráz Ágostont, a Nézőpont Intézet vezérigazgatóját is.

19:31
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Bajnai egy hotelben találkozik a zuglóiakkal

Bajnai Gordon rendezvénye szintén hat órakor kezdődik a zuglói Hotel Ébenben. A lakossági fórumot a Magyar Szolidaritás Mozgalom szervezte, így nem véletlen, hogy felszólal Kónya Péter, a Szolidaritás elnöke, az Együtt 2014 társelnöke. A fórum témája hivatalosan: "tájékoztatás a Szolidaritás, illetve az E14 eddigi munkájáról, jövőbeni terveiről. Helyi problémák felvetése, válaszadás a jelenlévők kérdéseire".

19:35
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán megmondja, mit, miért, hogyan

A KÉSZ-es szervezők igazán Orbán Viktor kedvében akartak járni, ezt a címet adták ugyanis a rendezvénynek: Mit? Miért? Hogyan? Magyarország jobban teljesít. Erről fog tehát beszélni a miniszterelnök.

19:37
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Bajnai a negyedik emeleten beszél

Az Örs vezér terétől néhány lépésre található Hotel Ében előtt már gyülekeznek az emberek, főleg idősebbek várják, hogy feljussanak a szálló negyedik emeletére. Az egyik Szolidaritás-szimpatizáns a liftben mosolyogva meg is jegyezte, hogy vajon melyik szobában lesz a rendezvény. Kiderült, hogy egy nagyjából százfős teremben tartják a fórumot. 20 perccel a kezdés előtt még bőven van szabad hely.

19:44
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Az eső sem tántorítja el a nyugdíjasokat

Több száz ember gyűlt össze már a Győri Nemzeti Színháznál, pedig nem sokkal ezelőtt még zuhogott az eső, most is hömpölyög a víz az utcán. A fideszesek rendületlenül gyűjtik az aláírásokat a rezsicsökkentésért a színház előtt, de a többnyire idős közönség java már bent ül a színházteremben. Pálffy István KDNP-szóvivő is megérkezett már.

19:53
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Mécs Imre is kíváncsi Bajnaira

Mécs Imre volt SZDSZ-es, majd MSZP-s képviselő egy fényképzeőgéppel járkál a Szolidaritás rendezvényén, ő is kíváncsi Bajnai Gordonra. Más egykori szocialista is megérkezett a terembe, eljött Hajdu László volt rákospalotai polgármester például.

19:59
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Két és fél óra Orbánékból

Kérjük önöket, hogy az előadás idejére a mobiltelefonjaikat kikapcsolni szíveskedjenek - mondta be egy bársonyos férfi hang a győri Nemzeti Színházban, ahol a 640 fős nézőtér már teljesen megtelt, és a lépcsőkön is ülnek. Az újságírók is csak a lépcsőre ülhettek le. A Kisalföld című helyi lap újságírójának a szervezők azt mondták, ezek a beszélgetések két-két és fél órásak szoktak lenni.

20:01
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Esőben is alá lehet írni - kép

További képekért kattintson! Fotó: Pályi Zsófia [origo]

20:06
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Háromcsillagos fórum - kép

További képekért kattintson! Fotó: Mudra László [origo]

20:07
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Írtam magának szerelmes levelet!

Megérkezett a színházba Orbán Viktor is. Odament a bejárat előtt a rezsicsökkentéshez aláírásokat gyűjtő pulthoz, és percekig elbeszélgetett az aktivistákkal. Befele menet üdvözölte a rá váró nyugdíjasokat is. Egy idős hölgy odakiáltotta neki: Írtam magának szerelmes levelet! 

20:08
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Jól megtapsolták Bajnait

Nagy taps köszöntötte Bajnai Gordont és Kónya Pétert, a terem a kezdésre megtelt, főleg Szolidaritás-kitűzős idősebb emberek jöttek, de látunk néhány fiatalt is.

20:10
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Anyák napján is volt Orbán

A Kisalföld című helyi lap újságírójának információja szerint Orbán Viktor már korábban Győrbe érkezett ma, és a beszélgetés előtt több nem nyilvános programon is részt vett: anyák napján volt például a Prohászka óvodában. A hatra meghirdetett kezdést nem tudták tartani, a többségében idősebbekből álló közönségben többen már most vadul legyezgetik magukat a bejáratnál osztott több oldalas szórólappal.

20:13
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Nem is Zuglóba tervezték

A hatalom már fél - kezdte beszédét Kónya Péter, és ezen jót nevettek a résztvevők. Kónya ezt arra alapozza, hogy eredetileg nem ide, Zuglóba, hanem Újpestre tervezték a fórumot, de ott az utolsó pillanatban - szerinte politikai nyomásra - lemondták a rendezvényt.

20:14
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Valaki elvesztette a kocsikulcsát

A bársonyos hangú férfi most azt mondta be, hogy valaki elvesztette a kocsikulcsát, de az előtérben átveheti. Hatszáz ember egyszerre kezdett turkálni a táskájában. Lassan negyed órája várnak a hívek a kezdésre a meleg, párás színházteremben.

20:16
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Ők rendezik a Bajnai-fórumot - kép

További képekért kattintson! Fotó: Mudra László [origo]

20:20
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Kónya diktátorozik

Kónya rögtön azzal kezdi, hogy a kormány szerinte milyen esetekben élt vissza a hatalmával, előkerül a trafikügy és a földpályázatok ügye. Ezzel szemben a Szolidaritás segíti a nehéz helyzetben lévőket, és kormányon is ezt tenné. Kónya elmeséli, hogy délelőtt megállította egy fiatalember, és azt mondta neki: "biztos abban, hogy győzni fogunk, mert ugyan Orbán Viktor szereti a focit, de olyan még nem volt egy csapat mindig a pályán maradt". Kónya hozzáteszi, hogy "a diktátorok is megbuknak egyszer".

20:21
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Állótaps és vastaps Orbánnak

Megérkezett a nézőtérre Borkai Zsolt győri polgármester Pápai Lajos győri megyés püspök társaságában, majd miután leültek, széthúzódott a színpad súlyos bársolyfüggönye. A közönség már akkor tapsolni kezdett, amikor meglátták Pápai Lajost, de amikor Orbán Viktor is feltűnt a bársonyfüggöny mögött, egy emberként pattantak talpra, és tapssal, valamint Viktor, Viktor! bekiabálásokkal köszöntötték. Ezek után elénekelték a himnuszt: a hangszórókból egy ének nélküli verzió szólt, de az összegyűlt keresztény értelmiségiek hangosan, tisztán, egy amatőr kórust megszégyenítve énekeltek. Ezek után a házigazda, Lanczendorfer Erzsébet bemutatta Orbán Viktort, akit újra vastapsot kapott a közönségtől.

20:24
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Alapos vizsgálat Orbánéknál - kép

További képekért kattintson! Fotó: Pályi Zsófia [origo]

20:26
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán beszéddel fog válaszolni egy kérdésre

A színpadon a házigazda mellett az asztal szélén ül Orbán Viktor, a másik oldalon Harrach Péter, a KDNP vezetője és Mráz Ágoston, a Nézőpont Intézet vezetője ül. A gerberacsokorral díszített asztal mellett egy, a miniszterelnök beszédein megszokott pulpitus áll, ami azt jelzi, a miniszterelnök nemcsak beszélgetni fog, de beszédet is mond. Egy helyi újságírónak a szervezők azt mondták, egy kérdésre fog beszéddel válaszolni Orbán. Egyelőre csak Lanczendorfer Erzsébet hálálkodik, a polgármestertől, a megyés püspöktől kezdve az aktivistákon át Istenig már mindenkinek köszönetet mondott azért, hogy eljöttek, és hogy a KÉSZ kétszázadik, jubileumi beszélgetést vezetheti ma le.

20:28
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Rossz politika, rossz kormányzás

Magyarország nem egy normális ország, tönkretette egy rossz politika. A kormány megosztottságból épített hatalmat, "de még milyen hatalmat". A rossz kormányzás ott van a devizahitelek törlesztőrészleteiben, a rekordszinten lévő munkanélküliségben, a megoldhatatlan feladatnak tűnő hóviharban - sorolja Bajnai. A rossz kormányzás a reménytelenséget hozza magával. Egy év múlva dől el, marad-e a kilátástalanság, vagy jobb irányba fordítjuk az ország sorsát. Egyelőre még egyszer sem volt taps.

20:30
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Üdvözlet Semjénnek Japánba

Halált megvető bátorsággal léptem oda Semjén Zsolthoz - meséli Lanczendorfer Erzsébet azt, amikor még győri orvosként, ismeretlenül lépett oda a miniszterelnök-helyetteshez, hogy felkérje egy ilyen kerekasztal-beszélgetésre. Később Orbánnal is hasonlóan bátor volt. Semjén Zsolt egyébként most Japánban van hivatalos úton, ezért nem lehet itt.

20:32
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Egy liftben Bajnaival - kép

További képekért kattintson! Fotó: Mudra László [origo]

20:33
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Tavaly még verejtékeztek

Itt az igazat hallják, de ez el is várható egy keresztény szervezettől - Lanczendorfer szerint ez a 17 éve tartó kerekasztal-beszélgetések sikere. A beszélgetések címét mindig az élet írja - mondja. Tavaly még a verejtékes jelenről szólt a szlogen, a képviselő asszony szerint azért, mert sok volt a nehézség (természetesen a szocialista kormányok öröksége miatt), és sokkal több jó intézkedésre nyomtak volna igen gombot, ha tehetik. De nem tehették, mert el voltunk adósodva annyira, hogy a kamatból évente húsz vadonat új Duna-hidat lehetett volna építeni.

20:39
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Bajnai és a fényevés

Bajnai egy hasonlatta folytatja: "az unortodox gazdpolitika olyan, mint a fényevés. Attól tartok, a végén mind éhen halunk". Halk kuncogással díjazza a közönség a poént. Bajnai ehelyett a "józan észen alapuló diétában vagy táplálkozásban" hisz.

20:40
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Aki szerelmes levelet írt Orbánnak - kép

További képekért kattintson! Fotó: Pályi Zsófia [origo]

20:41
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Fúj!

Mráz Ágoston politológus, tehát ismeri a történelmet, őt fogja először kérdezni a házigazda. Bevezetésként azzal jön, hogy tavaly Tabajdi Csaba és Göncz Kinga megtámadta az országot az Európai Parlamentben, amikor az ország elmarasztalását kezdeményezték. "Ez az én szememben hazaárulás!" - mondta Lanczendorfer, amire a közönség tapssal és "fúj!" bekiabálással válaszolt. Mráznak a Portik-Laborcz találkozókról és az ellenzéki összefogásról is beszélnie kell. Mráz ki is áll a pulpitushoz, és árulja, hogy Orbán a függöny mögött arra biztatta őket, hogy legyenek tömörek. Tömören szerint arról kell beszélni, hogy a baloldal válságban van.

20:45
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Bajnai számol

Újra kell szőni a gazdaságpolitika rendszerét - mondja Bajnai, aki konkrétan ki is fejti, mire gondol. Szerinte igazságos adórendszerre, az egykulcsos adó leváltására van szükség, és ez nagy tapsból ítélve minden jelenlévőnek tetszik. Ezután rengeteg számot sorolva bizonygatja, hogy az Orbán-kormány a minimálbér nettó értékét még az inflációval sem növelte, az arcokat elnézve, nem biztos, hogy mindenki tudta követni a számolgatást.

20:49
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Így érkezett meg Orbán - kép

További képekért kattintson! Fotó: Pályi Zsófia [origo]

20:50
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Csak le ne essen

Amíg Mráz Ágoston arról beszél, milyen szégyenteljes, ha a baloldal a titkosszolgálattal karöltve az alvilággal szövetkezik, alaposan meg tudtuk figyelni a beszélgetés minimalista környezetét: a győri Nemzeti Színház terebélyes színpadán egy egyszerű fehér vásznat húztak ki háttérnek, amire a KÉSZ logóját, valamint piros-fehér-zöld fénypázmákat vetítettek. A fehér lepedő elé két vékony dróton belógattak egy jókora, de a hatalmas színpad terében szinte elvesző, súlyosnak tűnő címert. Reméljük, hogy rendesen rögzítették, bár szerencsére nem alá, hanem egy kicsit előrébb helyezték el az asztalt, aminél Orbán Viktor is ül. A minszterelnök egy fényes tollal bőszen jegyzetel.

20:54
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Harrach Péter megnevettette a közönséget

Most jön Harrach Péter, akinek a KDNP helyzetéről kell beszélnie. Akik eddig nem pilledtek el a színházterem egyre nehezebb levegőjétől, most nehéz helyzetben lesznek - gondoltuk, de Harrach Péter meglepett minket, olyat mondott, amin nevetett a közönség: "ha jól tudom, a komolyabb koncertek előtt is előzenekarok szokták bemelegíteni a közönséget".

20:54
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Kónya beszélt először - kép

További képekért kattintson! Fotó: Mudra László [origo]

20:56
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Nincs rendszerváltó hangulat

Mráz Ágoston szerint most nincs rendszerváltó hangulat az országban, de nem szabad elbizakodottnak lenni, mert arra mindig van esély, hogy a magyarországi jobboldal elveszíti a választásokat. A közönség félhangos morgással fogadta ezt a pesszizmust.

20:59
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Egy DK-s kérdezi Bajnaiékat

Bajnai gyorsan be is fejezi, hogy minél többen tudjanak kérdezni. Egy szemüveges hölgy kezdi, aki a jelenlévők meglepetésére a DK zuglói szervezetének elnökeként mutatkozik be. A nő arról kérdezi Bajnait, hogy lesz-e Zuglóban ellenzéki összefogás, mert ő egy Bosnyák téri aláírásgyűjtésén nem ezt tapasztalta, ráadásul az Együtt a nyilvánosság előtt visszakozott egy aláírt együttműködésből. Kónya erre azt válaszolja, hogy Orbánék olya választási rendszert hoznak létre, amely alapján az ellenzéknek csak egy közös jelölttel lehet esélye. A zuglói együttműködéssel szerinte jogi probléma volt: a Szolidaritás képviselője az Együtt 2014 nevében írta alá, miközben a pártot még nem jegyezték be.

21:02
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Harrach és a melegek

A melegek nagyon jól vannak, és mi se bántjuk őket, csak két dolgot kérünk tőlük: csukják be a hálószoba ajtaját, és ne akarjanak családot  - mondja Harrach, aki azt mondja, ő megérti, hogy a melegek súlyos terhet cipelnek. Harrach egyébként percek óta a liberális eszmeiség válságáról beszél, ezért jöttek be a képbe a melegek is.

21:04
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Harrach nem érti, mit akar a kormány

Lehet, hogy a miniszterelnök érti, de én nem, azt a rengeteg módosító javaslatot, ami beérkezett a kormány részéről az egyházügyi törvényhez, úgyhogy erről most nem beszélnék. Majd ha megértem, akkor beszélek róla - mondja Harrach. Ezek után még a nemzetközösségről fog beszélni, aztán valószínűleg már Orbánt fogja kérdezni a házigazda. A Kisaföld újságírójától úgy tudjuk, még a közönség több kérdésére is válaszolni fognak.

21:09
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Bajnai és a sárga lap

Közben Bajnai egy lakossági kérdésből kiindulva immár tíz perce vázolja az Együtt gazdasági programját, előkerül az egykulcsos adó, az adóalkotmány, és az is, hogy Bajnai bevezetné a sárga lap rendszerét, vagyis a vállalkozókat az első hiányosságoknál nem büntetné az állam, csak figyelmeztetné, és csak a második büntetésnől jönne a piros lap.

21:13
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Megérkezett a magyar Bánk bán

"Meglepetésvendég következik, a magyar Bánk Bán" - mondta Lanczendorfer Erzsébet, és egy pillanatig azt hittük, ilyen különösen konferálja fel Orbán Viktort de aztán bejött egy színész, Kiss B. Attila, aki most a Hazám, hazámat énekli pianínókísérettel két cserép műpálma tövében. Óriási tapsot kap, majdnem akkorát, mint Orbán Viktor, meg két puszit a házigazdától.

21:15
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán és a szőke nő - kép

További képekért kattintson! Fotó: Pályi Zsófia [origo]

21:16
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Laborcról is kikérdezik Bajnait

Egy zugló lakos azt kérdezi, miért hagyta a titkosszolgálatok élén hónapokig Laborc Sándort. Bajnai annyit válaszol, hogy Laborc nem hónapokig, hanem sokkal rövidebb ideig volt az NBH élén a kormányzása alatt, majd Bajnai hozzáteszi, hogy a kormányzása egy évében szerinte helyreállította a nyugalmat a titkosszolgálatok területén.

21:18
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Miért van ez, miniszterelnök úr?

Orbán Viktor miniszterelnök úr következik, akinek a következő kérdéseket fogom felenni - próbálkozik Lanczendorfer Erzsébet, de Orbán már megy is a pódiumhoz, amin a közönség először jót nevet, majd vastapsot kap. Végül a házigazda - néhol szavalva is közben - is fel tudja tenni a kérdéseit: Mennyi a mi munkánk, hogy közös dolgainkat elintézzük? Mennyire elégedett a három évben elvégzett munkákkal? Nem készültünk háborúra, de egy nagyon durva háború közepén érezzük magunkat. Miért van ez, miniszterelnök úr?

21:20
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán szaval

Erzsébet éppen átadott nekem egy borítékot, azt kinyitottam, egy vers volt benne - mondja Orbán, aki szerint a vershez mellékelt levél szerint "egy nyolcvan éves mamóka" írta. Orbán fel is olvassa Mécs László Pisztrángok példája című versének első versszakát:

A pisztrángoktól ezt tanultam:
sohasem úsznak ők az árral,
de mindig szembe, mindig hősként,
glédában és kicsit vadultan,
rugalmasan, ragyogva, frissen,
hol zuhatag fájdalma szisszen.

21:20
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Bajnai duplán - kép

További képekért kattintson! Fotó: Mudra László [origo]

21:26
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Árnyék választási bizottáság

Bajnai arról beszél egy kérdésre válaszolva, hogy jövőre "természetesen" egy ellenzéki közös jelölt lesz. Viszont nem bízik a választások tisztaságában, ezért már folynak is a tárgyalások az árnyék nemzeti választási bizottság felállításáról.

21:27
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Orbánék az asztalnál állnak - kép

További képekért kattintson! Fotó: Pályi Zsófia [origo]

21:28
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán 25 pontja

Orbán most felolvas 25 pontot, "amire azt mondanám, hogy ez mégis valami". A rezsicsökkentéssel kezdi, de olyan gyorsan sorolja, követni sem tudjuk. A devizahitelesektől a családi pótlékon át a magyar föld védelméig szó van itt mindenről. "Nem lehet azt mondani, hogy nem csináltunk semmit" - mondja. A híveinek elég, ha ötöt megtanulnak, de amúgy mindenkinek tudnia kell ezeket.

21:32
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Keresztény és nem keresztény politikus

Mi a különbség a keresztény és a nem keresztény politikus között? - kérdezi Orbán, aki most egy szerinte még töredékes beszédet olvas fel. A különbség az, hogy míg a sima politikusnak csak négyévente kell elszámolnia a tetteivel, addig a keresztény politikusnak minden nap. Orbán szerint ők a keresztény ihletettségű cselekvés útját választották. Magyarország számára a remélt dolgokban való hit azt jelentette, hogy lehet egyszerre csökkenteni az államadósságot, csökkenteni az árakat, megvívni a harcainkat Brüsszelben. Továbbra is bízunk abban, hogy minden embernek tudunk munkát biztosítani, aki dolgozni akar - mondja Orbán, aki szerint ma 98431-el több ember dolgozik, mint a kormányváltáskor.

21:34
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán nem lesz kamikáze

A 98-as meglepő választási győzelem nem jött volna létre úgy, ha előtte a keresztény tábor tagjai ilyen beszélgetéseken nem építik fel az egymás iránti bizalmat - dicséri a házigazdát és a KÉSZ beszélgetéseit Orbán. Antall József kijelentette, hogy ő kamikáze-kormányt alakított, és én akkor eldöntöttem, hogy soha nem fogok ilyet alakítani. Mi nem keresztény kamikázék vagyunk, hanem sikerre ítélt magyar honpolgárok - már 98-ban és 2010-ben is sikeres kormányt akartam alakítani - mondja Orbán.

21:38
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Bajnai alkudozni akar majd

Milyen stratégiája van azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor lebontotta a jogállamot? - kérdezi egy zuglói nő, mire Bajnai szomorúan bólogat. Bajnai szerint ha kétharmadot szerez az ellenzék, helyre tudja hozni azt, amit Orbánék elrontottak. Ha mégsem lesz kétharmada az ellenzéknek, csak sima többsége, akkor alkukkal kényszerítik ki a változásokat - mondja Bajnai.

21:39
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Könnyebben élünk, mint három éve

1 millió 200 ezer embernek könnyebb az élete, mint a kormányváltáskor - mondja Orbán, aki szerint ez a rezsicsökkentésnek és a devizahitelesek megsegítésének köszönhető.

21:41
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Nagyobb az önbecsülésünk, mint három éve

Nem mindegy, hogy az ember hogyan vágja ki magát a bajból: önerőből vagy sem. Az önbecsülés első feltétele, hogy magunk segítsünk magunkon. Ez nemcsak az embernek, a nemzeteknek is fontos, a magyaroknak különösen. Mi nem kilincseltünk másoknál, hanem összefogtunk, és azt mondtuk, hogy mindenkinek részt kell vállalnia  - mondja Orbán.Az önbecsülésre épülő politika oda vezet, hogy erős középosztály lesz. Az a cél, hogy egyre többen kapaszkodhassanak fel erre az életszínvonalra.

21:43
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Erősebbek vagyunk, mint három éve

Magyarország jobban teljesít - mondja az aktuális szlogent Orbán. Jól majd akkor fog, ha mindenki el tudja tartani magát, de már erősebb, mint három éve volt. Mi vagyunk az egyetlen ország, aki nem befele megy a segélyprogramokba, hanem kijött belőlük. Jól alakul a külker mérlegünk, az exportunk szárnyal, az államdósság csökken, a költségvetési hiányban tavaly rekordot értünk el. Ennek ellenére az uniós jósda még mindig tanakodik, hogy megszüntesse-e ellenünk a kötelezettségszegési eljárást, vagy ne - mondja Orbán, a közönség nevet.

21:45
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

A színházigazgató is meghallgatja Orbánt - kép

Forgách Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója Oránék rendezvényén. További képekér kattintson!
Fotó: Pályi Zsófia [origo]


21:46
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Bajnainak tetszene egy női miniszterelnök

Egy férfi amiatt sajnálkozik, hogy Bajnait üti-vágja a Fidesz, ezért szerinte egy női miniszterelnök kellene, akit nem tudna bántani a Fidesz. De ebben a kormányban is miniszterelnök-helyettesi posztot kellene vállalnia Bajnainak. A közönség hangosan zúgolódással fogadja ezt a forgatókönyvet. Bajnai azt mondja erre, örülne, ha Magyarországnak egyszer lenne női miniszterelnöke, de a jelöltség azon múlik, hogy lesz-e olyan jelölt, aki összefogja a teljes ellenzéket.

21:48
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán nem fog magyarázkodni

Szálka vagyunk a külföld szemében. Pedig mi csak egy négyezer éve hagyományt védünk, ez pedig az, hogy a házasságban egy férfi és nő van - mondja Orbán, aki szerint nem nekünk kell magyarázkodni az alkotmány miatt, hanem inkább a minket bírálóknak kellene. A miniszterelnök szerint Európában már kialakult egy nagyon erős, szekuláris lobbi, aki a maguk családellenes elveik igájába akarnak hajtani mindenkit - mondja Orbán, majd zavaros gondolatmenetbe kezd a családokról, hullámokról, meg fuldokló Európáról.

21:50
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Jöjjenek a gyerekek!

Ebben az évben már lesz gazdasági növekedés, és még a választás előtt elállhat az a helyzet a választások előtt, hogy a régióban mi teljesítünk a legjobban. "Azt tudjuk majd mondani jó lelkiismerettel a választóknak, hogy megérte, és el tudunk indulni abba az irányba, ami mindannyiunknak a jövőt jelenti". Orbán most elismétli az évértékelőjében már elmondott jóhírt: tavaly több gyerek született. Orbán szerint a kormány azt akarja elérni, hogy nem mondjanak le a második és a harmadik gyerekről. Ezért az év végén, ha a gazdasági helyzet úgy engedi, demográfiai programot is fognak indítani - ígérte, de részleteket nem árult el.

21:55
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Lassan jutunk el a korszakváltásig

Bajnai egy kérdésből kiindulva arról beszél, hogy ha az ellenzék nyer jövőre, akkor eltörli a korrupciót, és garantálja majd a médiaszabadságot. Ezek a korszakváltás garanciái - lyukad ki végre hosszú percek után a legkedveltebb szlogenéhez.

21:56
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán közönsége - kép

További képekért kattintson!
Fotó: Pályi Zsófia [origo]

21:57
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Bajnai közönsége - kép

További képekért kattintson! Fotó: Mudra László [origo]

22:00
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Csak a család

Ezért csökken a születésszám is nálunk - mondja Orbán, bár még csak pár perce mondta, hogy már megint nő a születésszám. Hirtelen kanyarral rátér a munkaközpontú társadalomra, ami fenn tudja tartani magát. Orbán szerinte unalmas számokat sorol az Európai Unió életéből: a népesség 8 százaléka él itt, a világ termelésének 25 százalékát adják ezek az országok, de a jóléti kiadások 50 százalékát itt költik el. A közönség az utolsó számot nagy morajlással fogadja, úgyhogy biztos megnyugodnak, amikor Orbán azt mondja: ezt nem lehet így folytatni. Hogy milyen lesz a világ, azt nem tudja megmondani: "Akármilyen is lesz a világ a válság után, az csak a családra épülhet" - mondja a közönségnek, akiket "kedves keresztény barátaim"-nak szólít.

22:02
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Jó ez a kormány, de ez kevés lesz

Orbán arról beszél, hogy a kormány elfogadhatóan működik - "volt már ennél rosszabb kormányunk is". Ez azonban szerinte nem lesz elég a következő választásokhoz - mondja. A munkát le kell fordítani az emberek nyelvére, és mindenkinek el kell mondani. Ehhez három dolog kell: bátorság, önbizalom és szembesítés. Hogy ezt alátámassza, Orbán Deutsch Tamást idézi: Önamgunk dicsérete olyan fontos, hogy nem bízhatjuk másokra. A közönség nevet, Orbán pedig azzal zárja, hogy keresztények nélkül nincs Európa, és nem is lesz.

22:04
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán közelről - kép

További képekért kattintson! Fotó: Pályi Zsófia [origo]

22:05
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Bajnai közelről - kép

További képekért kattintson! Fotó: Mudra László [origo]

22:06
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Sorban állnak a cigányok a munkáért

Amíg a magyar nemzeti össztermék nem éri el a német nemzeti össztermék 90 százalékát, addig verjük ki a fejünkből az eurót - mondta Orbán azok után, hogy lehetnénk még beljebb is az EU-ban, de szerencsére nem vagyunk. A közmunkáról is kérdezik, azt mondja, "nem tudok annyi közmunkát szervezni, ahányan dolgozni akarnak". Belerokkannánk még több munkaprogramba, ezért nem lesz több. Pedig a cigányok sorba állnak a munkáért, pedig mindenki azt hiszi, hogy ők nem akarnak dolgozni.

22:08
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Vannak még kommancsok az államigazgatásban

Vannak itt olyan kérdések, amit most nem érintenék, mert érkezett a baromfiágazatról is - mondja Orbán, aki azt mondja, nem becsüli le ezeket a kérdéseket, majd levélben válaszol rájuk. Töredékesen idéz egy másik levélből is, ami azt nehezményezi, hogy még mindig vannak kommancsok az államigazgatásban. "Kommunisták, úgy értem" - magyarázza Orbán, aki szerint valóban vannak még gondok, nem zárult le még minden folyamat. Az orvosok elvándorlásáról is kérdezik, erre azt mondja, nem tudja megígérni, hogy három éven belül annyi fizetést tud adni itthon, mint amit külföldön keresnek.

22:09
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Bajnaiék befejezték

Nincs több kérdés - jelentették be Bajnai Gordonék fórumán, a résztvevők szívesen beszélgettek volna még a volt miniszterelnökkel, neki azonban gyorsan távoznia kellett.

22:16
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán még mindig bírja

Miért frusztrálják az embereket rossz döntésekkel? - kérdezik Orbántól. Mert nem vagyunk tökéletesek - válaszolja. Szerinte nem lehet kiiktatni a hibákat, meg a magyar amúgy is fordított lelkületű nép, mindig a dolgok fonákját nézik.

22:23
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Vikikém, mondd el az igazat!

Már az utolsó kérdést kapja Orbán is. Azt kérdezik tőle, hogy miért nem mutatkozik többet a családjával és a feleségével. Orbán erre azt mondja, hogy öt gyereke van, ezért "a feleségének otthon van dolga". A kormányfő ezek után arról beszél, hogy ő amúgy "a politika özvegyének tekinti magát", vagy legalábbis "a foci özvegyének". Orbán szerint ugyanakkor a nagyon fontos eseményekre a felesége, Lévai Anikó mindig elkíséri, sőt sokszor tanácsot is kér tőle a miniszterelnök. Legutóbb a felesége például azt tanácsolta, hogy "Vikikém, mondd el az igazat", mire Orbán az elmondása szerint erre azt felelte, "ebből nagy baj lenne".

22:25
május 07, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán is befejezte

Orbán is befejezte, és távozott a Győri Nemzeti Színházból. Bajnai zuglói fórumán már teljesen üres a terem. Ezzel párhuzamos közvetítésünk véget ért.