Mentsük meg a karácsonyt! II.

Két gyerek és egy gumimedve visszahozzák a karácsonyt. Folytatásos mese.

Az előző fejezetből megtudhattuk, miért nem lesz karácsony mesénk testvérpárjánál, Andreánál és Ádámnál (mert a papájuk munka nélkül maradt), aztán hogy hogyan hozza el hozzájuk mégis a reményt Tibor, a felfedező mackó (aki előbújt a sólámpából). És most hárman együtt elindultak a Nagy Kanárikukachoz, hogy ő segítsen a gyerekeken.

Forrás: MTI / Czimbal Gyula

Az erdőben sűrű köd honolt, kövér vízcseppek hullottak a nagy zöld levelekre, és valami furcsa illat terjengett a levegőben.

- Jujj, egy kicsit félek - gondolta Ádám, aki bár még csak nagycsoportos volt, de bátor gyerek hírében állott, úgyhogy nem árulta el nővérének, hogy most egy kicsit az inába szállt a bátorsága.

- Hú de ijesztő ez a hely! - súgta közben Andrea, aki csak azért nem panaszkodott, mert már iskolába járt, és példát akart mutatni az öccsének.

- Ugye nem féltek, gyerekek? - rikkantotta Tibor medve, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy csak úgy ukmukfuk egy párás dzsungelbe repül az ember fia. - Mindjárt odaérünk a Nagy Kanárikukachoz, ő majd elboronálja a dolgokat!

Erre, mintha csak ő varázsolta volna oda, egy fatörzs mögül előbukkant egy minden eddiginél hatalmasabb páfránylevél, ami ráadásul nem is zöld, de szivárványszínű volt! És hogy egészen egyértelmű legyen, hogy ez egy varázslevél, a közepén egy pöttöm kukac ült, előtte vizipipa bugyorgott, ő pedig átszellemülten eregette a szivárványszínben pompázó füstbodrokat. Szeme csukva, feje körül kék és zöld, alig észrevehető pontocskák lebegtek, amikről a gyerekek nem tudták eldönteni, vajon apró muslicák, vagy valamiféle varázs-csillámpor.

Hosszú percekig csendben álltak a kukac levele előtt, Tibor ugyanis nem szólalt meg (ki tudja miért), a gyerekek pedig követték a példáját, bár nem értették a helyzetet. A kukac meg? Csak pipázott, látszólag észre sem vette, hogy ott állnak előtte. Amikorvégre megszólalt, nagyon meglepte a gyerekeket.

- Ejnye-ejnye… micsoda dolog… - mormogta félhangosan - se ajándékok… se szép, zöld fenyő… Ccc… Hát szabad ilyet?

Váratlanul nagyra tárta szemét, úgyhogy jól láthatóvá vált, hogy az egyik szembogara zöld, a másik kék színű, és hogy még különösebb legyen a tekintete, a bal szemét Andreára, a jobbat Ádámra emelte.

- Apátoknak sürgősen munkára van szüksége, igen? Nektek pedig karácsonyfára, kuglófra, játékokra és sok-sok nevetésre, igen?

- I-igen, uram… - rebegte bizonytalanul Andrea

- Hát persze hogy igen. És ha jól tudom, egy újabb kocsi sem ártana, igen?

- Hát az jó lenne! - vágta rá Ádám, mert már régóta rágta szülei fülét, hogy vegyenek végre egy tűzpiros versenyautót.

- No jó, munkára! - dobta félre vizipipája szopókáját a Nagy Kanárikukac, és végre rámosolygott a gyerekekre, majd a gumimackóhoz fordult - Tiborkám, de rég láttalak! Hát egy bajba jutott családra van szükség ahhoz, hogy felkeresd öreg cimborádat?

Ezzel a kukac és a játékmackó átkarolták egymás vállát, és vidám beszélgetésbe mélyedve elindultak a szivárványszín levél árnyékában, a sűrű aljnövényzet felé. A gyerekek csak álltak, és leesett az álluk. Most akkor mi van?

- Nem jöttök? Éppen a ti ügyeteket készülünk rendbe rakni! - fordult hátra a kukac, és sürgetően intett feléjük.

Nem volt mit tenni, a gyerekek négykézlábra ereszkedtek, és bebújtak a színes levél alá.

No, hát ha eddig csodálkoztak, most aztán teljesen paff lett mindkettő. A szivárványszín levél alatt ugyanis óriási tágas tájra láttak rá, hegyekkel-völgyekkel, folyókkal-tengerekkel, városokkal és felettük bodros felhőkkel…

Ha érdekel, mi történt ez után, tarts velünk jövő héten is.